2011. április 18., hétfő

Kusamono, fikusz, kőris


Egy ideje egyre jobban tetszenek a kusamonok. Ennek legfőbb oka a tál. Gyönyörű kusamono tálak készülnek mostanában és ha belegondolunk egy 5-8 cm-es tálba van belesűrítve minden, amit a bonsairól tudni kell. Mennyivel nehezebb egy ilyen kis méretben kifejezni mindazt, amit 60-70 cm-ben "szoktak".

A rögtönzött beállítás egy frissen vásárolt szukkulens, talán Saxifraga, egy ősszel már bemutatott kövirózsa és egy Ficus Benjamina Natasa, a legapróbb levelű fikusz fajta. Évek óta metszem, most egy lapos tálba került. A tál érdekessége, hogy kb. 15 éve készítettem, sok munkaórával.
A dobtálra a pöttyöket egyenként gyógyítottam fel..., mert ráértem.

A fenyőről már esett szó. A kusamono egy fehér virágú szekfű lesz, ha virágzik, kb 10-12 cm magas virágokkal. A tál világos zöldje fog köszönni a fehér virágoknak. A tálat File Zoltán készítette. Sok tálam van tőle, sokáig az egyetlen volt, aki bonsai tálakat készített idehaza.


És a végére egy kőris két beállításban, két különböző kisérővel. A kőrisnek különös értéket ad, hogy a Farkasréti temetőből a nagyszüleim sírjáról mentettem meg.
Az első képen egy általam ismeretlen kísérővel, aminek lilás-rózsaszín vírágai vannak.

A második összeállításban egy törpe zsurlóval, amit saját tálba ültettem.

A nevető harmadik a két képen egy kődarabra nevelt moha párna. Van ami jobban kifejezi az érintetlenséget és az időt? Régi vágyam még egy pecsétes, törött téglába mohát nevelni.

2011. április 16., szombat

Biogoldenretriver



Van egy Goldenretriverünk. Fáni. Aki már eddig is okozott némi bosszúságot, pl. amikor a fejlődésben lévő bambuszomat lelegelte, vagy a Hibiscus leveleit csapta be csemege gyanánt.
De amit ma csinált, arra nem számítottam.
Nagy becsben tartott maradék Biogold trágyát ma kiraktam néhány növényre. Gyanútlanul tettem a dolgom a kertben, mikor hallom, hogy a kutya ropogtat valamit. Amikor odanéztem még akkor sem esett le azonnal, csak egy perc múlva, mikor látom, hogy óvatos mozdulatokkal, hogy azért a drótozott gyertyánba ne tegyen kárt, leemeli a Biogoldot a föld felszínéről és jóízűen ropogtatja. OK, első blikkre tényleg olyan, mint a kutyakaja, de azért mégis. Szóval akinek van kutyája, óvatosan trágyázzon.

2011. április 15., péntek

Négyszögletű kerek erdő

Gyerekkorom egyik kedvenc meséje, a szürreális teremtményekkel. Dömdödöm, Bruckner Szigfrid, aki neve miatt engem a wagneri Siegfriedre emlékeztet és nem utolsó sorban Mikkamakka, akinek egy másik mesében jó cimborája Téglagyári Megálló, aki szintén macska.

Hogy mi köze ennek a bonsaihoz? Voltaképpen semmi. Illetve annyi, hogy a következőkben egy erdőről lesz szó, amit én pár év múlva négyszögletes tálba szeretnék ültetni, mert úgy érzem abban jobban érvényesül, most azonban egy kerek tálba került, mert ez volt készen, ez volt kéznél.

Egy gyertyánosban (hol máshol, a növényeim egy jelentékeny része gyertyán), ahol rengeteg magonc van, marokszám lehet szedni a ceruza vastag fácskákat, amik önállóan nem mutatósak, de csoportba rendezve korrekt kis erdőt lehet belőlük alakítani. Régóta dédelgetett gondolat volt ez, sok képet végignéztem előtte. Pár éve gyűjtöttem tizegynehány magoncot, összeraktam egy kis facsoportot. Nem egyenes fákból állót, nekem az valahogy nem elég természetes. Próbáltam hajlott magoncokat gyűjteni. Egy facsoport inkább egy-két vezérfából áll, amik mellől nőnek a kísérők, próbálnak elhajolni a nagy fa árnyékából, elfekszenek. Ezt a az előképet próbáltam lemásolni.

De soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezi. Az összerakott fákból nem maradt meg mind, az életben maradtak pedig páros számúak voltak, amik nem felelnek meg azoknak az alapvető szabályoknak, amik nekem fontosak. Egy facsoport a japán regulák szerint mindig páratlan számú fából áll.


Szétkaptam tehát a csoportot és kipótoltam. Gyűjtöttem mellé újabb magoncokat. Ha valaki ilyesmi fog, gyűjtsön mindig kétszer, háromszor annyi alanyt, mint amiből tervezi a csoportot. Így mindig kiválaszthatja az összeillő fákat.


Az újra összerakott csoport alakítás előtt. 9 fából áll. Egyelőre. Sosem lehet tudni mit hoz a jövő. Mint a bevezetőben említettem, ideiglenesen, nevelés idejére került ebbe a kerek tálba. Ez volt kéznél, de ez legalább kellően nagy ahhoz, hogy erősebben fejlődjön az első pár évben, megfelelő, erőteljes tápozás mellett.

És akkor pár nap múlva elkezdődött a drótozás. Nem nagy kaland. Pár óra az egész. Ha jól emlékszem ezt a csoportot 4-4,5 óráig drótoztam, metszettem. Igen, rá kell szánni az időt, mert csak így lesz, vagy így indulhat a jó irányba a növény.

Drótozás közben. Néhány gondolat a drótról. Ahogy a képeken látszik, én első alakításra vagy ezt a natúr alu drótot használom, vagy lágyított vörösrezet. De lombhullatóknál és ilyen vékonyabb növényeknél, ágaknál jobb az alu. Puhább, könnyebb vele dolgozni. Jó, nem olyan esztétikus, mint az eloxált, de az ára a töredéke. 1-1,5-2-3-4-es méretben lehet leginkább beszerezni, színesfém telepeken.

Volt jó néhány ág, amit nem volt érdemes az végig drótozni. Ott a következő módon lehet rögzíteni a drót végét:
A drót végét visszahajtva az első menet alatt lehet rögzíteni, akár egy, akár több szálat is.

Néhány óra múlva ez lett az eredmény. A tálba akasztott alu drót jelöli az elejét a csoportnak.
Oldalsó nézet. Jól látszik, hogy a fa csúcsa picit előre dől, illetve az egész törzs inkább felénk néz. Egy bonsai mindig köszön a nézőnek. Előre dől, nem akar hanyatt esni.Az a csoport háta, ami mélységet az egésznek.Ez pedig a másik oldal.

Ezek után hátra dőltem a székben, forgattam a fát, nézegettem. Élveztem a munkám eredményét és mégis marad egy érzés, hogy valami nem stimmel. Túl magasnak, túl hegyesnek találom. És pár nap múlva beleakadtam a következő képbe:
Majdnem ugyan az a koncepció, bár nem gyertyán. (a kép forrása: crategous.com). Gyönyörű nebarija van és sokkal természetesebb, sokkal harmonikusabb, mint az én erdőm. A tál is sokkal jobb választás ezzel a kiszélesedő peremmel. Bár ahogy a bevezetőben a négyszögletű kerek erdő kapcsán említettem, én egy lapos, szögletes tálat képzelek alá, de majd kiderül. Egyelőre nem metszem meg jobban a csoportot, bár lehet, hogy a hegyét vissza veszem. Most szépen rügyezik tovább, a napokban tomboló szél ellenére, amit én biztató jelnek veszek. Egy hónap múlva már látszik, melyik hajtás marad meg.

2011. április 10., vasárnap

Újak



A hétfői yamadori eredményeképpen pár új növénnyel gyarapodtam. Pinus Nigrak. Aprók, shohin méret és alatta.

Egy nagyon apró nigra. A tűi 2-2,5 cm-esek! Nem kifejezett bonsai, de hangsúlyozó növényként nagyon különleges lesz.



Egy kicsivel nagyobb nigra, nagyon dús ágrendszerrel, amit idővel még rendezni kell. Egyelőre elég kusza, meg kell keresni a főbb vonalakat. A tálat még ősszel vettem, csak úgy.




Még egy nigra, idén az utolsó ...
Pici, karcsú növénykét gyűjtöttem, kifejezett céllal. Az ihletet Papp Sanyi Pinus Densiflora-ja adta.
Az ihlet adó növény.

Itt még drótozás előtt. A tűlevelek java részét levágtam, hogy kevesebbet párologtasson és, hogy több fényt kapjon a belseje. Az a tapasztalatom, hogy az ágak berakódnak rüggyel a levágott tűk helyén.
Itt már drótozva.

2011. április 6., szerda

Som yamadori, neagari stílusban



Hétfőn, egy yamadori túra keretén belül sikerült néhány új szerzeményre szert tennem, többek között erre a somra.



Egy út menti rézsű tetéjén-oldalán senyvedett, többször vissza lett már csapva, csak úgy, mert útban volt fűnyíráskor, parlagfű irtáskor. Morzsalékos, agyagos talajban volt, pergett a gyökerek közül a föld. Begyűjteni kb. egy perc volt, szó szerint, csak ki kellett húzni a földből.
Rengeteg gyökérrel sikerült kiszedni, ráadásul a gyökerek gyönyörű, természetes görbületekkel nőttek, olyanokkal, amiket dróttal nem lehet produkálni soha, bármennyire is igyekszik az ember. Hajszál gyökerek mindenhol, a gyökérnyaktól, egész a gyökerek végéig. A növény adja magát egy szép neagari bonsai alakításához (vagy sekijoju, de mivel nincs otthon hozzáillő kövem...). Viszont szebb lenne, ha a sok vékony gyökér lefutna, ha nem csak a négy, öt vastagabb gyökér adná a gyökér-törzset, hanem lefelé, a majdani tál felé haladva egyre több és mind vékonyabb gyökerek futnának. Ha most kiteszem a szabad levegőre ezeket a gyökereket, biztos nem érik el a talajt. Ha végig beültetem, akkor köszönik, jól érzik magukat insitu és nem óhajtanak lefutni. Azt a megoldás választottam, hogy egy kellően sovány, tápanyag szegény közegbe ültetem a gyökérnyak felső felét, míg az alsó részét egy normál közegbe.
A gyökerek már most megtartják a növényt, de látszik mennyi gyökérrész maradt szabadon.


A szabadon marad gyökerek köré egy műanyag hálóból készítettem kalodát, amit feltöltöttem tiszta liaporral, ami egy zúzott agyaggranulátum, 4-8 mm-es szemcsemérettel.


A cserépbe liapor, sóder, zeolit, tőzeg keverék került, ami azért tápanyagban dúsabb, vizet jobban megtartó közeg. A liapor, a műanyag háló kalodában pont annyira elegendő, hogy ne legyenek szabadon a gyökerek, viszont nem tartja a nedvességet sokáig, a háló miatt nagyon levegős, könnyen kiszárad, tehát a gyökereknek az az érdekük, hogy minél előbb elérjék a nedvesebb, alsó rétegeket. És idővel, apránként le lehet szedegetni a liaport a gyökerekről. Hétről, hétre, egy-egy cm-t. Végül szabadon lesznek és én remélem, hogy elérem a szépen futó, termésetes neagari törzset. A koronát hasonlóan kellene kialakítani. Teljesen újra kell nevelni. De a som egy nagyon jó fajta, szinte elpusztíthatatlan és nagyon gyorsan képen nőni, sok hajtást hoz, jól reagál a tápozásra. 2-3 év múlva tálba kerülhet egy alap ágrendszerrel, amit pár év alatt tovább lehet finomítani.