2014. december 27., szombat

Szil yose ue átfésülve

2013 nyarán került kézbe, mert sokáig méltatlanul nélkülözött darabja volt a gyűjteménynek. Most ismét át kellett bogarászni, mert erősen elnyúltak az ágak, törzsek.

Metszés előtt




Metszés után


És ez lesz a tál, csak mivel épp fagy odakint, kicsit várat magára az átültetés.




2014. december 16., kedd

Nagy Gyertyán

Gyertyánból erős vagyok! Nem mert olyan jók a fák, hanem mert sok van belőle. Ahol yamadorizni szoktam, ott erős többségben van a Gyertyán, mint fajta.

Legutóbb januárban foglalkoztam ezzel a fámmal (is), akkor annyi történt vele, hogy a régi drótozást lebontva, pár, fontosabb ágat korrigálva újra drótoztam, párat erősen lehúztam. Az idei program mindössze annyi volt, hogy a fa szabadon nőjön, tápanyagot raktározzon.

Metszés előtt. Az idei növekmény kb. 8-10 levélnyi hajtások, helyenként ceruzányi vastagsággal. Ennek eredményeképp pár ágba bevágott a drót... Sajnos év közben nem volt időm arra, hogy elég figyelmet szenteljek a gyűjteménynek.




A drótozás eltávolítása és az első metszés után. Ismét előjött a januári dilemma, hogy nem túl magas-e, illetve nem lenne jobb a felső 10 cm nélkül a fa?


A felső 5 cm levágása után. Még mindig magas.


További 5 cm-nyi vágás után. Szerintem ez megfelelő magasság, a törzs vastagságához. Számomra így arányosabb a kép. Az alsó ágakat erősen lehúztam, drótozás nélkül. Sőt most egyáltalán nem drótoztam, mert jövőre sem lesz több időm és nem szeretném, hogy megint bevágjanak a drótok. A szabad növesztéssel viszont remélem a sebek jobban gyógyulnak majd.


A jövőkép valahogy így festene.


2014. december 15., hétfő

Hokidachi Gyertyán

Idén januárban kezdődött ennek a Gyertyánnak az újra tervezése, mivel komolyabb károkat szenvedett az előző szezonban. Idén szaladt rendesen, a csúcs hajtása 40-50 cm-esre nőtt, az oldalsó hajtások kb. 30 cm hosszúra. Teljesen szabadon hagytam nőni, egyáltalán nem kapott visszametszést. És nekem úgy tűnik az a metódus jól működik.






Most visszametszettem az ágakat, hogy a felhalmozódott tápanyag újabb rügyeket nyomjon ki. A csúcs hajtást hagytam, hogy tovább erősödjön. Majd ha elég erős lesz, akkor vágom vissza és várhatóan ekkor törnek ki a további oldal rügyek, amikből majd további ágak fejlődnek. Most sem drótoztam, ahogy legutóbb sem, hogy az erőteljes növekedés miatt ne vágjanak be a drótok, csak a lehúzásos módszert használtam továbbra is.


2014. december 14., vasárnap

Gyertyán rekonstrukció

Rekonstrukciónak hívjuk az építészetben, amikor valamit megpróbálunk eredeti állapotára visszaállítani, helyreállítani. Ez a Gyertyán már sokat megélt. Az első kiállított növényem volt. Gyerekkori képei itt láthatóak. Aztán elmerengtünk azon, hogy milyen jövője lesz, tűzoltó lesz-e, vagy katona, vagy vadakat terelő juhász. Végül beírattuk egy oviba, megkapta ez első kertésznadrágját. Fel is készült az első anyák napi ünnepségre. Aztán legutóbb a jubileumi műsorban szerepelt. De sajnos ezek után történt vele egy-két probléma és, hogy vissza térjünk a növényhez: a drótozás bevágott, ágak haltak el. Így tavasszal lekerült róla a drót és a tálból bekerült egy nevelőbe, amiben jóval több közegben tud regenerálódni. A felső sérült részt és fagyott ágakat levágtam. És egész szezonban hagytam szabadon nőni. Semmi metszés, levélmetszés meg pláne nem. Minél több zöld felület lesz, annál több tápanyagot fog termelni és raktározni. Ennek eredményeképp 30-40 cm-es hajtások és kövér rügyek tarkítják így őszre.







Végül nem nagyon nyúltam bele az eredeti koncepcióba. Egyelőre. Átnyálaztam négy Kokufu albumot és a következőre jutottam: van egy alapvető probléma, hogy a törzs alsó részén nincsenek ágak, így a törzs további rövidítésével ez az arány még rosszabb lenne. Gyertyánból a bunjin nem hat természetesen, így ezt is elvetettem. Még vagy egy lehetőség, hogy a gyökérnyak fölött kb. 5 cm-el légbujtás készítek, de ennek amúgy sem most van itt az ideje.


Az ágak visszametszése mellett döntöttem, és egy-két ág lehúzásával korrigáltam a fát. Jövő tavasszal nem lesz időm sem drótozni, sem a meglévő drótokat leszedni, így most nem drótoztam, hogy ne nőjön be a drótozás. A következő szezonban is inkább a korlátlan növekedés lesz a fő irány, ártani nem ártok vele, és a további rügyek esetleg segítenek majd dönteni.


Némi előképek.



2014. december 9., kedd

Tiszafa alakítás faiskolai alapanyagból

Ez egy egyszerű faiskolai földlabdás alapanyag. Nem túl vaskos, semmi extra, nem túl drága. Ballnizott állapotban hozam el, miután kibontottam kiderült, hogy nagyon agyagos földben nevelték és mivel frissen ásták fel, szinte semmi hajszálgyökere nem volt. A gyökérzetét lemostam és nagyon laza közegbe ültettem. Akkor semmi más cél nem volt, minthogy erőre kapjon és begyökeresedjen.



Nyár végére 8-10 cm hajtásokat hozott, már volt értelme kiritkítani a lombozatot a biztosan felesleges ágak kivágásával, hogy több fény jusson belülre és nekünk kedvezőbb rügyek pattanjanak ki a törzshöz közel.




Mostanra érlelődött meg az alakítás fő iránya, eddig "csak" nézegettem, tervezgettem, keresgéltem a legjobb helyzetet. Alakítás előtt át kellett ültetni, mert az új pozíció kb 60 fokkal elforgatott, a közeg kipergett volna a tálból és alakítás után nagyon más szögből érte volna a fény. Egy kisebb tálba ültettem, gyökereket nem bántottam, a felülre került részt egy hálóval letakartam és ezen keresztül rögzítettem jó feszesen a tálban.

Itt még metszés előtt.


Alapmetszés után drótozás előtt. Drótozás közben még pár ágat kivágtam.



Középen két domináns ág indult felfelé, az egyik mozgalmasabb, míg a másik nyíl egyenes. Ezt kivágtam és jinként alakítottam. Innen fog majd egy shari lefutni a gyökérig, a vonalvezetése teszi majd izgalmasabbá a törzset. A sharit apránként fogom szélesíteni, hogy a hegszövet is mozgalmasabbá tegye.


Az alakítás egyelőre itt ért véget. Alapformáját megkapta, sok helyen erősen nőni kell hagyni, míg máshol még rövidíteni érdemes, ha a megfelelően kibújnak a rügyek. A jobb alsó ág egy hangsúlyosabb párna lesz, kicsit vissza tekerve a törzs elé. A jobb második ág lehet, hogy felesleges lesz, de előbb engedni kell nőni.




Jövőkép. 5 év múlva.


2014. december 8., hétfő

Veresgyűrűs somok vas és lomb nélkül

Téli lomb nélküli állapotban a legjobb leszedni a drótokat és/vagy drótozni. Jelen esetben a drótok leszedése volt a harci feladat. Időszerű lett volna már nyár derekán is, de egész egyszerűen nem volt rá időm. Jövőre se lesz sokkal több, így most nem drótoztam be, de így legalább az elszaladó ágak segítenek kiheverni a bevágott drótok okozta sebeket.

Az első Veresgyűrűs som már meg van egy ideje, tavaly kapott egyedi tálat, amiben igen jól érzi magát. Biogold mellett szépen fejlődik.

Még dróttal.



Drót nélkül, metszés után. Van pár részlet, amire ráfér a fejlődés ...


A másik Veresgyűrűs somot idén alakítottam erre a formára, de a rendszeres tápozásnak köszönhetően szintén erőteljesen és szépen fejlődött. A nyár folyamán kétszer lehetett metszeni, így szépen sűrűsödik az ágrendszer.

Dróttal metszés előtt.



Metszés és drót leszedés után



2014. december 3., szerda

Kifu Gyertyán

Már nem shohin, mert picit nagyobb. Kifu, de lélekben shohin szeretne lenni. Tavaszi gyűjtés és mivel szépen fejlődött, nyáron már lehetett drótozni és metszeni is. És most ősszel újból.



Újra pozicionálva, picit megdöntve.