A blogtér gyakorlatilag halott. Időről időre eszembe jut, hogy becsukom a boltot, mert látom ugyan, hogy bele-bele néznek a blogbejegyzéseimbe, de arra senki nem veszi a fáradtságot, hogy a saját hobbyjára szánjon e helyütt 3 percet és írjon bármit, mind ezen közben az arckönyvön (FB) percenként osztja meg gazdát kereső menyétek, borzok és kismacskák képeit és pofára eső gyerekek videóit. Az éppen elfogyasztott desszert mobillal készült fotóját előtte ..., és utána, a saját lábát flip-flopban, amint a nyugágyban lóbálja, míg a háttrében elmosódottan édesapja nyírja a füvet fecskében.
Még mielőtt félre értené bárki, nincs bennem se csalódás, se harag, se sértődés. Ez van, ilyen időszakot élünk, végül is a blogozás is így indult, csak mostanra kifújt, vagy inkább áttevődött a hangsúly a már aposztrofált arckönyvre. Igén, én is regisztrált tagja vagyok egész egyszerűen azért mert megkerülhetetlen. Mert van sok ismerősöm, bonsaiosok, szerte Európából, akikkel ezen a médiumon kersztül tartjuk a kapcsolatot. Mert erre való.
Sokszor eszembe jutott, hogy befejezem ezt a webnaplót, ahogy helyesen magyarul néha emlegetik, de legutóbbi pár bejegyzésem okán úgy döntöttem: NEM! Mert jó visszanézni mi, hová fejlődik, milyen volt pár éve gyűjtés után, aztán hogyan nézett ki első alakításkor, majd első táljában és x év múlva az első kiállításon. És ez jó lesz még 5 év múlva is, amikorra lehet, hogy újabb divatos közösségi oldal veszi át az irányító szerepet.
Végül is: Nyugodj meg és folytasd!
Folytatom és mint már korábban, igyekszem megújítani a napló külsejét és folytatni a bejegyzések sorát. De ehhez szükség van némi időre és inspirációra.
