Mond kis kócos ...

Tavaly ősszel egy őzek, kecskék és bárányok által használt legelőn akadtam erre a gyertyánra. Amikor begyűjtöttem, úgy éreztem ismét egy tökéletes alapanyag, egész addig, míg nem kezdtem jobban szemügyre venni. Ágak össze vissza. Jó, be van rágva egy gömb koronára, szép vastag, bordázott a törzse, mint az idős fáknak. De ez minden.

Kócos. Szép gömb forma, teljesen rendezetlenül. Nincs eleje, nincs háta. Sokszori nézelődés után kinéztem az elejét.

A képen fa pálcával jelölve. Innen tűnt a legjobbnak, a legkevesebb keresztbe növő ág itt volt. Háttérben szép ágakkal. Próbáltam a kontúrt vissza venni. És elkezdtem metszeni ...






Jó két maréknyi nyesedéken már túl voltam, de még nem voltam elégedett. Ahogy tisztult a kép, egyre több hibát fedeztem fel. Túl szigorúan nézem a szabályokat, ezt többször megvitattuk a bonsaios barátokkal.


És csak vágtam, vágtam ...
Itt hagytam abba. Még tudnék mit kivágni, de egyelőre várok, míg kihajt. Terveim szerint a kontúr a jelenlegin úgy 5 cm-el fog túlnyúlni, alul talán szélesebb lesz.


És mint a fodrásznál. A nyesedék. És lehetne több.


Hagyhattam volna úgy, ahogy van. Más ezt tette volna. Még Walter Pall is. Yamadori natur. De nem ez a cél. A cél egy szinte tökéletes bonsai, alacsony törzzsel, hokidachi stílusban. Sosem lesz tökéletes. Ha igazán azt akarnám, az összes ágat le kellett volna vágnom, japán metodikát követve.

Egy alakítás képekben

A történet még tavaly kezdődött. Volt egy gyertyánom, aminek az alakításával gondban voltam, feltettem hát kérdésként, kinek, mi a vélemény. Volt egy első alakítás, majd egy elhalt ág után egy "zs" terv. De igazából sehogyan sem alakult a fa. Tudtam, hogy csak egy radikális megoldás, egy forradalom tudja megoldani a problémáimat. Amiket persze magamnak generáltam. Nem valódi problémák ezek, töprengések, ötletelések. Sokszor a megvalósítás vet véget a hosszú gondolkodói, alkotói folyamatnak. Néha jobban élvezem az utat, ami egy megoldásig vezet, mint azt a pár órás munkát, ami az alakítással jár. Ami persze sosem úgy alakul, ahogyan a rajzokon elképzeltem.
Elővettem a fát és, hogy ne egyedül tipródjak, tettes társat hívtam. Bálint aka. toorusticbonsaifrog barátom lett az, akit magammal rángattam erre a 4-4,5 órás munkára.

Elővettük a fát. Körbeültük. Beszélgettünk. Leszedtük a régi drótot, mert az csak zavarta a további alakítást. Forgattuk, döntöttük jobbra, balra.
A rossz idő miatt a konyha-étkezőben kötöttünk ki, ezért a képek nem lettek ideálisak. A szemlélődéssel, beszélgetéssel kellően sok időt töltöttünk. Ezt fontos állomásnak tartom. A fa alsó része lendületesen indul, majd ez a mozgalmasság hirtelen tűnik el. Több próbálgatás után úgy döntöttünk, hogy a lendületet megpróbáljuk egy drasztikus hajlítással vissza szerezni és a fa elnyúló törzsét vissza tekerjük a gyökérnyak, az optikai tengely fölé. A törzs ujjnyi vastag, 1,5-2 cm átmérőjű. Ezt már büntetlenül nem lehet meghajlítani, főleg nem hajtű formában, amire mi készültünk. Elő a raffiát! Jó órás munkával körbe bandázsoltuk a fát, jó vastagon, vízbe áztatott raffiával.



Ezek után 3 szál, 4-es félkemény alu drótot fektettünk a törzzsel párhuzamosan a raffiára, mindig úgy, hogy a drótok lehetőleg a majdani hajlítás külső ívére kerüljenek. Ennek elsősorban támasztó szerepe van. A párhuzamos drótok pedig azért szükségesek, mert egy ilyen vastag ág, törzs hajlításához sok drótra lenne szükség, amit spirálisan nem lehet feltekerni. A hajlításkor a spirálisan vezetett drót ívei összeérhetnek, ha túl szűk ívben hajlítunk, gátolva ezzel a hajlítást. A párhuzamos drótokat kábelkötegelővel rögzítettük, majd az egészet kerékpárbelsőből vágott gumiszalaggal tekertük körbe. Ez nagyon elasztikus, felvesz minden ívet és hajlítás után, közben sem sérül.



Néhány részleten látszik, hogy milyen szorosan lehet feltekerni a gumi belsőt. A gumi jól védi a növényt a kiszáradástól is, mert ne legyenek illúzióink, a bandázs alatt biztos, hogy széthasad a fa, elválik a kéreg a fás részektől, még el is törik az ág. De pont ezért alkalmazzuk a bandázst, hogy ezt a halmozott sérülést elviselhetőbbé tegyük.

A törzset ezután "hagyományosan" drótoztuk 2 szál 4-es félkemény dróttal. Ez a drót hazai forgalomban kapható, közönséges aluminium huzal, 4-es vastagságban, félkemény minőségben. Bandázs nélkül nem ajánlom az alkalmazását, mert nagyon nehéz hajtogatni, a törzs köré tekerni, viszont pont ezért elég erős.


Ezek után minden további nélkül (na jó ez túlzás, mert a hajlításhoz kellet erő...) meghajlítottuk a törzset az elképzelt formára. Lehet látni, hogy egy tisztességes hajtűt tettünk bele, aztán egy még egy nagyobb hajlítást egy fordítással együtt. Nem recseget, nem ropogott. A drót még így is kevés volt, ezért az alsó ívet egy feszítő huzallal egészítettük ki.


Még némi elemzés, még pár szál drót, pici raffia és kialakult a "kép". Ha egyedül csináltam volna, biztos nem így alakul, de így jobban élveztem a munkát és jobban tetszik az összkép.





Én elégedetten dőltem hátra és Bálint sem panaszkodott. És nem tartott tovább 5 óránál ...

Az alsó hajtások egyelőre maradnak, a fának túl kell élnie ezt a traumát. Ilyen okból van pár ág, amit a törzsön alakítás nélkül meghagytunk. A bandázs, drót legalább két, de lehet 3 évig fennmarad. Idén már nem nyúlok hozzá, kap egy erősebb tápozást, az sem számít, ha elszaladnak a hajtások, megnyúlnak az ízközök, majd vissza veszem, ha lekerül a kötés. Az ágak tulajdonképen a végső kontúr szerint állnak, vissza már nem kell metszetni őket, inkább csak sűríteni. De majd idővel. Ráérünk.

Utózönge

Az azóta tálba ültetett gyertyánhoz küldött Takács Gábor egy megoldást.

Gábor a fa magasságának rövidítésével oldotta meg a felmerült gondjaimat. A dolog pikantériája, hogy ez bennem fel sem merült. Annyira leragadtam a saját megoldásomnál, hogy egy ilyen rendkívül egyszerű, de kézenfekvő megoldás fel sem merült. Mondjuk ehhez a magassághoz már nagy a tál, de egy szép ovális, vagy kisebb, de hasonló vonalvezetésű szögletes tállal könnyedén el tudnám képzelni. Nagyon szép dolog ez, hogy mennyire máshogy tudjuk látni az azonos dolgokat. És elgondolkodtató, hogy nem szabad leragadni egy általunk jónak ítélt megodásnál, mert biztos, hogy van jobb, vagy más, ami jobban kiemeli az előnyöket. Ilyenkor indig eszembe jut, hogy amikor építészként pályázatokat csináltunk, nem egyszer a hétfő éjféli leadást megelőzően, szombat éjszaka dobtuk a sarokba egy hónap munkáját, azért, hogy újra kezdjük a tervet. A végén mindig bebizonyosodott, hogy jó döntés volt, csak nem volt kedvünk meglépni, kényelemből, félelemből.

Tálban

Bár az időjárás még nem az igazi, pedig állítólag tavasz van, azért beültettem a Gyertyánt, így végre pont került két mondat végére is. Egyrészt az ágrendszer állása, alsó ágak, másrészt az egy lábra, két lábra ültetés is megoldódott.

A tálban frissen beültetve, még drótozás nélkül. Ültetőközeg akadama, tőzeg keveréke, 2:1 arányban, nagyjából. Nem mertem tiszta akadamába ültetni, mert nyáron vagy, hogy nem én locsolom a növényeket és, ha még naponta is locsolná más, lehet, hogy nem bírná tiszta akadamában. A tőzegtől azt remélem, hogy jobban tárolja így a közeg a vizet és kicsit savanyítja is, illetve kompenzálja a csapvizet. A képen is látszik, hogy végül a tálban úgy lett elhelyezve a fa, hogy a tálnak egy lába néz pont szembe a nézővel.

És néhány órával később. Elölnézet. Az előre néző ágakat jobban lefelé irányítottam, hogy a nézőnek rálátása legyen.

Oldalnézet. A kép bal oldala az elölnézeti oldal. Itt jól látszik, hogy a fa csúcsa a néző felé bólint. Köszön a fa a nézőnek.

Ez a hátulsó nézet. Ez sem lenne rossz elölnézetnek, de nem így döntöttem.