Gyerekkorom egyik kedvenc meséje, a szürreális teremtményekkel. Dömdödöm, Bruckner Szigfrid, aki neve miatt engem a wagneri Siegfriedre emlékeztet és nem utolsó sorban Mikkamakka, akinek egy másik mesében jó cimborája Téglagyári Megálló, aki szintén macska.
Hogy mi köze ennek a bonsaihoz? Voltaképpen semmi. Illetve annyi, hogy a következőkben egy erdőről lesz szó, amit én pár év múlva négyszögletes tálba szeretnék ültetni, mert úgy érzem abban jobban érvényesül, most azonban egy kerek tálba került, mert ez volt készen, ez volt kéznél.
Egy gyertyánosban (hol máshol, a növényeim egy jelentékeny része gyertyán), ahol rengeteg magonc van, marokszám lehet szedni a ceruza vastag fácskákat, amik önállóan nem mutatósak, de csoportba rendezve korrekt kis erdőt lehet belőlük alakítani. Régóta dédelgetett gondolat volt ez, sok képet végignéztem előtte. Pár éve gyűjtöttem tizegynehány magoncot, összeraktam egy kis facsoportot. Nem egyenes fákból állót, nekem az valahogy nem elég természetes. Próbáltam hajlott magoncokat gyűjteni. Egy facsoport inkább egy-két vezérfából áll, amik mellől nőnek a kísérők, próbálnak elhajolni a nagy fa árnyékából, elfekszenek. Ezt a az előképet próbáltam lemásolni.
De soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezi. Az összerakott fákból nem maradt meg mind, az életben maradtak pedig páros számúak voltak, amik nem felelnek meg azoknak az alapvető szabályoknak, amik nekem fontosak. Egy facsoport a japán regulák szerint mindig páratlan számú fából áll.
Szétkaptam tehát a csoportot és kipótoltam. Gyűjtöttem mellé újabb magoncokat. Ha valaki ilyesmi fog, gyűjtsön mindig kétszer, háromszor annyi alanyt, mint amiből tervezi a csoportot. Így mindig kiválaszthatja az összeillő fákat.
Az újra összerakott csoport alakítás előtt. 9 fából áll. Egyelőre. Sosem lehet tudni mit hoz a jövő. Mint a bevezetőben említettem, ideiglenesen, nevelés idejére került ebbe a kerek tálba. Ez volt kéznél, de ez legalább kellően nagy ahhoz, hogy erősebben fejlődjön az első pár évben, megfelelő, erőteljes tápozás mellett.
És akkor pár nap múlva elkezdődött a drótozás. Nem nagy kaland. Pár óra az egész. Ha jól emlékszem ezt a csoportot 4-4,5 óráig drótoztam, metszettem. Igen, rá kell szánni az időt, mert csak így lesz, vagy így indulhat a jó irányba a növény.
Drótozás közben. Néhány gondolat a drótról. Ahogy a képeken látszik, én első alakításra vagy ezt a natúr alu drótot használom, vagy lágyított vörösrezet. De lombhullatóknál és ilyen vékonyabb növényeknél, ágaknál jobb az alu. Puhább, könnyebb vele dolgozni. Jó, nem olyan esztétikus, mint az eloxált, de az ára a töredéke. 1-1,5-2-3-4-es méretben lehet leginkább beszerezni, színesfém telepeken.
Volt jó néhány ág, amit nem volt érdemes az végig drótozni. Ott a következő módon lehet rögzíteni a drót végét:
A drót végét visszahajtva az első menet alatt lehet rögzíteni, akár egy, akár több szálat is.
Néhány óra múlva ez lett az eredmény. A tálba akasztott alu drót jelöli az elejét a csoportnak.
Oldalsó nézet. Jól látszik, hogy a fa csúcsa picit előre dől, illetve az egész törzs inkább felénk néz. Egy bonsai mindig köszön a nézőnek. Előre dől, nem akar hanyatt esni.
Az a csoport háta, ami mélységet az egésznek.
Ez pedig a másik oldal.
Ezek után hátra dőltem a székben, forgattam a fát, nézegettem. Élveztem a munkám eredményét és mégis marad egy érzés, hogy valami nem stimmel. Túl magasnak, túl hegyesnek találom. És pár nap múlva beleakadtam a következő képbe:
Majdnem ugyan az a koncepció, bár nem gyertyán. (a kép forrása: crategous.com). Gyönyörű nebarija van és sokkal természetesebb, sokkal harmonikusabb, mint az én erdőm. A tál is sokkal jobb választás ezzel a kiszélesedő peremmel. Bár ahogy a bevezetőben a négyszögletű kerek erdő kapcsán említettem, én egy lapos, szögletes tálat képzelek alá, de majd kiderül. Egyelőre nem metszem meg jobban a csoportot, bár lehet, hogy a hegyét vissza veszem. Most szépen rügyezik tovább, a napokban tomboló szél ellenére, amit én biztató jelnek veszek. Egy hónap múlva már látszik, melyik hajtás marad meg.
Hogy mi köze ennek a bonsaihoz? Voltaképpen semmi. Illetve annyi, hogy a következőkben egy erdőről lesz szó, amit én pár év múlva négyszögletes tálba szeretnék ültetni, mert úgy érzem abban jobban érvényesül, most azonban egy kerek tálba került, mert ez volt készen, ez volt kéznél.
Egy gyertyánosban (hol máshol, a növényeim egy jelentékeny része gyertyán), ahol rengeteg magonc van, marokszám lehet szedni a ceruza vastag fácskákat, amik önállóan nem mutatósak, de csoportba rendezve korrekt kis erdőt lehet belőlük alakítani. Régóta dédelgetett gondolat volt ez, sok képet végignéztem előtte. Pár éve gyűjtöttem tizegynehány magoncot, összeraktam egy kis facsoportot. Nem egyenes fákból állót, nekem az valahogy nem elég természetes. Próbáltam hajlott magoncokat gyűjteni. Egy facsoport inkább egy-két vezérfából áll, amik mellől nőnek a kísérők, próbálnak elhajolni a nagy fa árnyékából, elfekszenek. Ezt a az előképet próbáltam lemásolni.
De soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezi. Az összerakott fákból nem maradt meg mind, az életben maradtak pedig páros számúak voltak, amik nem felelnek meg azoknak az alapvető szabályoknak, amik nekem fontosak. Egy facsoport a japán regulák szerint mindig páratlan számú fából áll.
Szétkaptam tehát a csoportot és kipótoltam. Gyűjtöttem mellé újabb magoncokat. Ha valaki ilyesmi fog, gyűjtsön mindig kétszer, háromszor annyi alanyt, mint amiből tervezi a csoportot. Így mindig kiválaszthatja az összeillő fákat.
Az újra összerakott csoport alakítás előtt. 9 fából áll. Egyelőre. Sosem lehet tudni mit hoz a jövő. Mint a bevezetőben említettem, ideiglenesen, nevelés idejére került ebbe a kerek tálba. Ez volt kéznél, de ez legalább kellően nagy ahhoz, hogy erősebben fejlődjön az első pár évben, megfelelő, erőteljes tápozás mellett.
És akkor pár nap múlva elkezdődött a drótozás. Nem nagy kaland. Pár óra az egész. Ha jól emlékszem ezt a csoportot 4-4,5 óráig drótoztam, metszettem. Igen, rá kell szánni az időt, mert csak így lesz, vagy így indulhat a jó irányba a növény.
Drótozás közben. Néhány gondolat a drótról. Ahogy a képeken látszik, én első alakításra vagy ezt a natúr alu drótot használom, vagy lágyított vörösrezet. De lombhullatóknál és ilyen vékonyabb növényeknél, ágaknál jobb az alu. Puhább, könnyebb vele dolgozni. Jó, nem olyan esztétikus, mint az eloxált, de az ára a töredéke. 1-1,5-2-3-4-es méretben lehet leginkább beszerezni, színesfém telepeken.Volt jó néhány ág, amit nem volt érdemes az végig drótozni. Ott a következő módon lehet rögzíteni a drót végét:
A drót végét visszahajtva az első menet alatt lehet rögzíteni, akár egy, akár több szálat is.Néhány óra múlva ez lett az eredmény. A tálba akasztott alu drót jelöli az elejét a csoportnak.
Oldalsó nézet. Jól látszik, hogy a fa csúcsa picit előre dől, illetve az egész törzs inkább felénk néz. Egy bonsai mindig köszön a nézőnek. Előre dől, nem akar hanyatt esni.
Az a csoport háta, ami mélységet az egésznek.
Ez pedig a másik oldal.Ezek után hátra dőltem a székben, forgattam a fát, nézegettem. Élveztem a munkám eredményét és mégis marad egy érzés, hogy valami nem stimmel. Túl magasnak, túl hegyesnek találom. És pár nap múlva beleakadtam a következő képbe:
Majdnem ugyan az a koncepció, bár nem gyertyán. (a kép forrása: crategous.com). Gyönyörű nebarija van és sokkal természetesebb, sokkal harmonikusabb, mint az én erdőm. A tál is sokkal jobb választás ezzel a kiszélesedő peremmel. Bár ahogy a bevezetőben a négyszögletű kerek erdő kapcsán említettem, én egy lapos, szögletes tálat képzelek alá, de majd kiderül. Egyelőre nem metszem meg jobban a csoportot, bár lehet, hogy a hegyét vissza veszem. Most szépen rügyezik tovább, a napokban tomboló szél ellenére, amit én biztató jelnek veszek. Egy hónap múlva már látszik, melyik hajtás marad meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése