Először is a tények. 2011. szeptember 10-11-én, az Egyetemi Bonsai Club szervezésében, kiállítás lesz, melyet hagyományosan a Fővárosi Állat- és Növénykert Barlangtermében rendezünk. A kiállításon a magyarországi clubok, egyéni gyűjtők, Karl Thier osztrák, Eric Tomko, Julius Kolesar és Milan Roskos szlovák gyűjtők vesznek részt. Szombaton, szeptember 10-én, 13:00 órától Karl Thier tart demonstrációt.
Azt gondolom, bár tudom, hogy haza beszélek, de magyarországi viszonylatban a legnívósabb kiállítás szokott ez lenni. Köszönhető ez a részt vevők igényességének. Így a kiállításon részt venni komoly feladat, kihívás és felelősség. Nem mehetek oda akármivel és pláne nem akárhogy. És most leginkább erről szeretnék szólni. A kiállításra ma már nem úgy megy oda az ember, mint kb. 15 éve, egy gyümölcsös rekeszben összeszedve jó néhány növényt, amit aztán majd valaki szétszór a rendelkezésre álló 12 m-nyi asztalokon, és mivel láttuk külföldön, pár szál bambusszal elválasztjuk a nagyobb fákat, amik elé még odabiggyesztettünk egy "kísérőt", egy nagyobb tálban egy fokföldit, vagy hasonlót, mert ezt is láttuk. Ma már nem növényt viszünk, hanem egy egységet.
De mi is az egység. Egy komolyabb növény, egy hangsúlyozó elem és egy kisérő. Vagy egy shohin egység, ami egy állvány, berendezve (nem mennék most bele, mert ez egy másik, sokkal komolyabb történet) és hangsúlyozó, kísérő elemek. Az előbb említettek miatt nem fejtem ki. És ez csak két lehetőség, ami a leggyakrabban fordul elő.
Tehát választunk egy komoly növényt, egy kísérőnövényt és egy hangsúlyozó elemet. Ezek együtt kb. egy tatami területét töltik ki, ez 90/180 cm. Kisebb növények esetében ez kevesebb, illetve nem vagyunk abban a helyzetben egyelőre, hogy a 90 cm-t ne a rendelkezésre álló asztalok szélességére cseréljük. A kiválasztott szoliter növényt fel kell készíteni. Jó esetben a növényhez leginkább illő tálban van. Egész évben locsoljuk, tápozzuk és formatartó metszéssel alakítjuk, hogy a legjobb formájában legyen a kiállításra. Erre készülni kell tavasztól, legkésőbb, mert két hét alatt nem fogjuk tudni a növényünket, még ha nagyon ígéretes is, rendbe tenni a kiállításra.
A kiválasztott növény tehát tálba került tavasszal. Most csak halkan, hogy nem vagyok elégedett ezzel a választással, jövőre újat kap.
Picit kócos, itt-ott, de alapvetően rendben van a kontúr.
A második képen jól látszik, hogy a tál nem makulátlan. Ez nem vízkő, de lehetne az is, ez egy sókiválás, ami a kínai tálakon előfordul, állítólag megelőzhető egy használat előtti olajos kezeléssel. A kiállításra készülést azzal kezdjük, hogy a tálat letisztítjuk. Nem ecet, citromsav, vagy egyéb vízkőoldó! Ezek felület aktiváló anyagok, lemarják a vízkövet és megmarják a mázat, matt felületet. Ez azzal jár, hogy utána a felület sokkal érdesebb, a vízkő hatványozottan fog megtapadni rajta. Tisztítás kizárólag mechanikai úton, szivacs, dörzsi és társai. A sókiválással szintén ezt kell tenni.
A tisztogatást a kiállítást megelőző napon azért érdemes megismételni, majd a tálat tiszta parafin olajjal át kell törölni, hogy szép fénye legyen. Ez lehet, hogy meglepően hangzik, de ez kell ahhoz, hogy a tál színe homogén legyen. Az olaj finoman elfedi a vízkő maradékokat. Nem kell aggódni, mert pár hónap alatt lebomlik. Nem kell tocsognia az olajban, elég egy puha ronggyal áttörölni, amit előtte beolajozunk.
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a moha. Egy bonsai alatt vagy van moha, mert jó helyen volt, vagy kiállítás előtt kell rávarázsolni. Ehhez rendelkeznünk kell a mohapárnákkal. Ezt lehet termeszteni, egy árnyékos helyen, vagy gyűjtünk mohát. Olyat érdemes, ami finom szálú és lehetőleg nem köveken nő, hanem inkább talajon.
Ez frissen gyűjtött moha volt, mert ezen a fán ugyan volt moha, de hiányos és nem az igazi állapotban.
A felmoházás egyszerű, beáztatjuk a párnákat, kipucoljuk a szemetet belőle, és felrakjuk a belocsolt növényre, majd alaposan benyomkodjuk, a széleket én egy fapálcikával bele szoktam nyomkodni a közegbe.
Felfelé haladva még át kell nézni a növényt. Kontúrt rendbe rakni, sebeket átnézni, a lepergett sebgyurmát frissre cserélni.
És akkor a kész, felkészített növény. Megmetszve és moházva, sebek tisztázva, drótok vége lecsípve.
Azt gondolom, bár tudom, hogy haza beszélek, de magyarországi viszonylatban a legnívósabb kiállítás szokott ez lenni. Köszönhető ez a részt vevők igényességének. Így a kiállításon részt venni komoly feladat, kihívás és felelősség. Nem mehetek oda akármivel és pláne nem akárhogy. És most leginkább erről szeretnék szólni. A kiállításra ma már nem úgy megy oda az ember, mint kb. 15 éve, egy gyümölcsös rekeszben összeszedve jó néhány növényt, amit aztán majd valaki szétszór a rendelkezésre álló 12 m-nyi asztalokon, és mivel láttuk külföldön, pár szál bambusszal elválasztjuk a nagyobb fákat, amik elé még odabiggyesztettünk egy "kísérőt", egy nagyobb tálban egy fokföldit, vagy hasonlót, mert ezt is láttuk. Ma már nem növényt viszünk, hanem egy egységet.
De mi is az egység. Egy komolyabb növény, egy hangsúlyozó elem és egy kisérő. Vagy egy shohin egység, ami egy állvány, berendezve (nem mennék most bele, mert ez egy másik, sokkal komolyabb történet) és hangsúlyozó, kísérő elemek. Az előbb említettek miatt nem fejtem ki. És ez csak két lehetőség, ami a leggyakrabban fordul elő.
Tehát választunk egy komoly növényt, egy kísérőnövényt és egy hangsúlyozó elemet. Ezek együtt kb. egy tatami területét töltik ki, ez 90/180 cm. Kisebb növények esetében ez kevesebb, illetve nem vagyunk abban a helyzetben egyelőre, hogy a 90 cm-t ne a rendelkezésre álló asztalok szélességére cseréljük. A kiválasztott szoliter növényt fel kell készíteni. Jó esetben a növényhez leginkább illő tálban van. Egész évben locsoljuk, tápozzuk és formatartó metszéssel alakítjuk, hogy a legjobb formájában legyen a kiállításra. Erre készülni kell tavasztól, legkésőbb, mert két hét alatt nem fogjuk tudni a növényünket, még ha nagyon ígéretes is, rendbe tenni a kiállításra.
A kiválasztott növény tehát tálba került tavasszal. Most csak halkan, hogy nem vagyok elégedett ezzel a választással, jövőre újat kap.
Picit kócos, itt-ott, de alapvetően rendben van a kontúr.
A második képen jól látszik, hogy a tál nem makulátlan. Ez nem vízkő, de lehetne az is, ez egy sókiválás, ami a kínai tálakon előfordul, állítólag megelőzhető egy használat előtti olajos kezeléssel. A kiállításra készülést azzal kezdjük, hogy a tálat letisztítjuk. Nem ecet, citromsav, vagy egyéb vízkőoldó! Ezek felület aktiváló anyagok, lemarják a vízkövet és megmarják a mázat, matt felületet. Ez azzal jár, hogy utána a felület sokkal érdesebb, a vízkő hatványozottan fog megtapadni rajta. Tisztítás kizárólag mechanikai úton, szivacs, dörzsi és társai. A sókiválással szintén ezt kell tenni.
A tisztogatást a kiállítást megelőző napon azért érdemes megismételni, majd a tálat tiszta parafin olajjal át kell törölni, hogy szép fénye legyen. Ez lehet, hogy meglepően hangzik, de ez kell ahhoz, hogy a tál színe homogén legyen. Az olaj finoman elfedi a vízkő maradékokat. Nem kell aggódni, mert pár hónap alatt lebomlik. Nem kell tocsognia az olajban, elég egy puha ronggyal áttörölni, amit előtte beolajozunk.
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a moha. Egy bonsai alatt vagy van moha, mert jó helyen volt, vagy kiállítás előtt kell rávarázsolni. Ehhez rendelkeznünk kell a mohapárnákkal. Ezt lehet termeszteni, egy árnyékos helyen, vagy gyűjtünk mohát. Olyat érdemes, ami finom szálú és lehetőleg nem köveken nő, hanem inkább talajon.
Ez frissen gyűjtött moha volt, mert ezen a fán ugyan volt moha, de hiányos és nem az igazi állapotban.
A felmoházás egyszerű, beáztatjuk a párnákat, kipucoljuk a szemetet belőle, és felrakjuk a belocsolt növényre, majd alaposan benyomkodjuk, a széleket én egy fapálcikával bele szoktam nyomkodni a közegbe.
Felfelé haladva még át kell nézni a növényt. Kontúrt rendbe rakni, sebeket átnézni, a lepergett sebgyurmát frissre cserélni.
És akkor a kész, felkészített növény. Megmetszve és moházva, sebek tisztázva, drótok vége lecsípve.
Nagyon jó, hogy megírtad ezt a nagyon részletes és színvonalas bejegyzést, mert ilyen leírást nem nagyon lehetett eddig találni, ahol a fák kiállításra való felkészítése lett volna a téma.
VálaszTörlésÉlmény volt olvasni a cikket, csak így tovább
üdv
Attila
Hát, hogy őszinte legyek visszafogott voltam, mert amint elkezdtem belemenni, elvesztem a részletekben. Így végül húztam belőle rendesen. Igazából egy önálló blogot lehetne erre a témára alapozni. Arányok, színek, egységek, kiegészítők, stb. Kemény dió ez, csak most kezdem látni. De igyekszem mélyen belemenni, hátha másoknak is hasznos és a későbbiekben még hozzátenni. Most még nem menne, nem szeretnék a felületes tudásomra hagyatkozva írni egy ilyen témáról.
VálaszTörlésVégre láttam a fát élőben is, sokkal de sokkal jobb, mint a képen. Nagyon szép 3D-s fa, mindenhol ágakkal, és gyönyörű természetes ághajlatokkal(a profi drótozásnak köszönhetően).
VálaszTörlésSzép munka Balázs, örülök, hogy elhoztad a kiállításra, ennek már ott a helye.
Köszönöm! Nem mondom, hogy nem esik jól. Egyébként a drótozással csak finomítani kellett, az ágak java részét inkább csak vízszintes irányba kellett drótozni, az ívek adottak voltak.
VálaszTörlésIgazából folyamatosan töröm rajta a fejem, mit lehetne még javítani rajta, kikértem Karl Thier véleményét is, mondott megfontolandó gondolatokat. Nem mondom, hogy mindent elfogadok, de elgondolkodtató.
Nem azért, hogy vissza dicsérjelek, de nekem a Te fenyőd is marhára tetszett. Főleg az benne a lenyűgöző a számomra, hogy egy magról nevelt 8 éves fa! Nagyon szép MUNKA. Mert azért ebben benne van az a 8 év rendesen.