Az metszésrűl

A legutóbbi yamadorik és alakító metszések kapcsán gondoltam, hogy írok pár sort az ilyen első metszésekről és főleg ezek tapasztalatáról.

Adott egy ilyen yamadori:

Az ágak jóval hosszabbak, mint a végleges kontúr, így biztos vissza kell vágni. Kb. a végleges vonal harmadára, hogy majd az elágazásokkal együtt szép ágat rajzoljanak ki.

Ez a kiindulási alap:

 Az alapmetszést lefelé néző metszlappal érdemes végezni a következők miatt:

Ha felfelé néző metszlapot hagyunk, akkor az ág vonalvezetése szebb lehetne (John Naka is ezt ajánlja), de a tapasztalatom az, hogy a lefelé álló rügyek, pláne alvó rügyek nem igazán akarnak előtörni. Gyertyánnál, Juharnál biztos nem. Ha meglévő, már kibomló, alsó állású rügyre vágunk vissza, akkor jó eséllyel megered, de mi van a következő metszésnél?

Ennek okán én lapos, de lefelé néző metszlapra szoktam vissza vágni a vastagabb ágakat. Így a felső állású rügyek biztosan kihajtanak. Az új hajtást aztán dróttal lefelé irányíthatjuk. Ha az eredeti ág még engedi azt is drótozhatjuk lefelé.

A sorozatos metszéseknek köszönhetően aztán ilyen ágrajzot kaphatunk, ami azért szintén nem csúnya és jó esélyünk van rá, hogy végig tudjuk vinni a koncepciót, mert mindig felső állású rügyre metszünk, így nem ér az a meglepetés, hogy a kívánt irányban álló rügy nem hajt ki.