2013. október 8., kedd

Merre tovább?

Felvezetés
Nem tudom mit mondhatok egy olyan kiállításról, amin nem volt látogató, ahol érdeklődők hiányában nem lehetett megnyitó beszédet mondani, ahol csak 2-2,5 órás késéssel volt érdemes elkezdeni a kusamono workshopot, amit idehaza még nem látott fehér ember, és tőlünk nyugatabbra, de akár északabbra is jó előre regisztrálni kell, ellenkező esetben nem férsz be a létszámkeretbe, ahol az alakítási bemutatót csak az a két ember nézi, aki alakít, ahol a szintén újdonságnak számító bonsai kritikát négyen! követik és ebből ketten a kritikusok. De leginkább mit mondhatnék azoknak a klubtagoknak, akik el sem jöttek megnézni a saját kiállításunkat.

Berendezés közben

Negatív
Már tavaly is nehezen találtam a szavakat, hogy hogyan is lehetne az őszi kiállításunkról beszámolni. Tavaly is azt mondtam, hogy nem sikerült olyan színvonalasra, mint korábban és ezt sajnos idén is el kell mondjam. Volt szerencsére pár kiállító, aki komolyan vette, de volt aki rutinból oldotta meg a feladatot. Én a magam részéről két kiállítási egységet vittem, mindkét növényt tavasz óta készítettem fel a kiállításra. Persze, nem hibátlan növények, de nem csak nekem tetszenek. Nekem nem elég, hogy nekem tetszik és akkor már bonsai. Örültem annak, hogy van olyan is, aki 30 éves múlttal is tud fejlődni - persze, a jó pap sírján ugye az áll, hogy: Tanulmányait befejezte, de ezt nem mindenki érzi magáénak, megelégszik a 20 évvel ezelőtti információ halmazzal és abból próbál azóta is bonszájozni (brrr), több, kevesebb sikerrel, de inkább színvonalon, vagy a nélkül. És azt kell mondjam, nem okvetlenül az ő hibája, mert senki nem mondta, nem vette a bátorságot, hogy megemlítse egyszer is, hogy rossz irányba tart immár évek óta és ráadásul bekötött szemmel.

Saját egység

Nincs zsűrizés és ezzel részben egyet tudok érteni, hogy kell egy olyan fórum, ahol mindenki megmutathatja hol tart, ha vállalja névvel az alkotását. (Ezt pár éve Harry Tomlinson mondta, mikor megkérdeztük mi a véleménye.)

Pozitív
Jó volt, hogy sokkal szellősebb volt a berendezés, minden egységre jutott elég hely. Nagyszerű dolognak tartom, hogy első ízben voltak önálló kusamono egységek (ez esetben ugye shitakusa, de ez egy másik történet...). Egy-két éve megjelentek a kiállításon a kakejikuk, a tekercsképek Gyöpös Viktória és Tirpák Bálint jóvoltából. Szintén Bálintnak köszönhető, hogy újfajta szemléletével adott egy jókora lökést egy-egy kiállításnak. Szomorú, hogy ezt páran nem képesek sem befogadni, sem megérteni, sem tolerálni (talán ez a legfájóbb, mert ha már kiállíthatjuk a biliben nevelt karókat ÉS nem szól érte senki, akkor tessék megengedni, hogy nem csekély művészi értékkel bíró, üzenetet hordozó installációk is bátran helyet kaphassanak, vagy pusztán a korkülönbség elegendő ahhoz, hogy belerúgjunk egymásba?)

Omamori csomó


Megoldás
Hőböröghetnék még, de nem sok értelme van. Pár éve a teljes érdektelenség mocsarában cuppogunk, próbálunk onnan kilábalni, de nem megy. Biztos, hogy máshogy kéne csinálni egy ilyen kiállítást. Akik ott voltunk, jól éreztük magunkat, alakítottunk, workshopon vettünk részt, bonsai kritikát hallgattunk, beszélgettünk a barátainkkal, akikkel egy évben egy-két alkalommal találkozunk kiállításon. Ennek tükrében azt gondolom magunknak csináltuk a kiállítást, aki nem jött el, magát zárta ki az eseményekből. Ő döntött úgy, hogy nem akar tanulni, fejlődni. Csináljuk tehát továbbra is magunknak. Csukjuk magunkra az ajtót, aki be kar jönni, kopogjon. Legyen jóval kevesebb kiállítási egység, zsűrizzünk és értékeljünk a kiállítás keretében, akár ott és akkor. Csináljuk meg a workshopot magunknak, tartsunk egymásnak alakítási bemutatót. Szeretnék tokonoma fülkét építeni, csak a magam kedvéért, szeretnék fél napot ennek helyes berendezésével tölteni és vitatkozni róla. És ha a többiek látják, hogy ez milyen jó program, akkor majd kérdezzék meg, hogy bejöhetnek-e! Azt gondolom talán a (jó értelemben vett) laikusoknak is élvezetesebb, kedvcsinálóbb program lehet, ha egy térben látják a kiállítást és a bonsai-al való foglalatosságot. Az én lányaim szívesen zuttyannak le egy kiállításon a kézműves sarokba gyurmázni és én szívesen áldozok rá pár száz, vagy egy-két ezer jelképesnek mondható Forintot. Én úgy gondolom érdemes lenne megpróbálni. Mindezt persze úgy, hogy teljes publicitást kap a program, hogy aki bejön az otthont adó Állatkertbe az értesüljön róla

Közös munka

2 megjegyzés:

  1. A fentiekkel teljes mértékben egyetértve tudok csak azon sajnálkozni hogy ritkán van alkalmam találkozni bárkivel is akitől tanulni,okulni lehet.
    Számomra a tavalyi Mustrát követően ért "sokk-ént" a tény hogy tőlünk valamivel távolabbra egy olyan magánkezdeményezés amit a Mustra képviselt,érdeklődést vált ki!Mégpedig olyan mértékben hogy ezt egy vezető szaklap kétoldalas cikkben le is közölte.
    Van még mit tanulnunk,de biztosan jó úton haladnak néhányan -névvel meg nem nevezve,mert nem akarok személyeskedni-....s az újítás -bármely szokatlan is -csak és kizárólag (?)-,szerintem igenis Kell!
    Az említett kiállítási egység fotóját egyébiránt elküldtem a barátaimnak -amolyan véleményezés képp_s a reakció ,a válasz egyértelműen az volt hogy a harmóniát illetően a kompozíció zseniális ,tradíciókat összefogó volt.Kifejezetten a törekvés tetszett mindannyiójuknak,hogy a megoldást keresve egy problémára-lásd "fejnehéz" fa-a kiállító egy olyan megoldást választott ami egyértelmű utalást ad Japánra,s a művészet származására.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mustra sikere és az az iránti érdeklődés szerintem a minőségnek köszönhető. Ezért (is) van értelme a kiállítási anyag zsűrizésének. (Meg azért is, hogy aki - mint pl. én tavaly - negatív kritikát kap, az tud belőle tanulni, ha akar ...)

      Bálint munkája bejárta Japánt és értő szemekre talált? Ezt öröm hallani! Ezt nem is ragoznám tovább.

      A cikk megírása óta lecsillapodtak a fejemben a hullámok, de amit leírtam, ahhoz most is tartom magam. A véleményem most is ez. Hogy merre tovább, arra konkrét elképzeléseim vannak.

      Törlés