2012. május 28., hétfő

Levélmetszés - metszés - drótozás


Aktuális májusi tennivaló lombhullatóknál a levélmetszés, ezzel egy időben a metszés és a drótozás, ami így sokkal könyebb, levél nélkül, mint teljes lombban. Csak emlékeztetőül: a levélmetszés értelme, hogy a növényünk másodszor is kihajt és kisebb leveleket hoz, mint a tavaszi ébredéskor, rövidebb szárközökkel. A levélmetszés időpontja május közepe-vége, amikor a növény 6-8 leveles hajtást növesztett.

Sajmeggy levélmetszés előtt, kissé kócosan, szép hosszúra nyúlt hajtásokkal és nagy levelekkel. Ez a növény idén került tálba. Nem végleges, nevelő tál, de szoknia kell a környezetet.




Levélmetszés után, de még hajtásmetszés előtt. Kiváló lehetőség drótozásra, mert a lomb nem zavarja a műveletet. A lombhullatók igazán lomb nélkül a legszebbek. Nem véletlenül rendezik a Kokufu-ten kiállítást februárban.



És itt már megmetszve, drótozva. Szándékaim szerint egyszer egy literati stílusú növény lesz belőle.




A következő növények a télen fagykárokat szenvedett Gyertyánok. Az elfagyott ágak levágásával kivártam ezt az időpontot,  mert sok hajtás azért beindult, annak ellenére, hogy eleinte nem sok életjelet mutatott. Ez a növény idén nem megy kiállításra az biztos. Kell hozzá kb. 3 év, hogy helyrehozzam a károkat.






Gyertyán erdő, szintén fagykárokat szenvedett.

 





Shohin juharok, szintén idén kerültek tálba, de olyan mértékű hajtásnövekedést produkáltak, hogy a levélmetszés ellen nem szólt semmi. A várható eredmény, hogy az ereddeti levélméret kb. fele, harmada lesz az új levél.










A levélmetszés után fontos a növények jó tápanyag ellátása, vagyis meg kell őket etetni, hogy legyen elég energiájuk az új hajtásnövekedésre. Ha igazán jól van tartva egy növény, júliusban még egyszer lehet levele metszeni, bár én még nem próbáltam, több helyen olvastam már.

2012. május 26., szombat

Koinobori


A Koinobori tradicionális, japán, halat (pontyot) ábrázoló szél zsák. Hagyományosan a Tango no Sekku ünnepen, a japán gyereknapon húzzák fel és hagyják, hogy a szél játsszon velük. Mivel a lányaim nagyon szeretnek alkotni, vagy "kézműveskedni", ahogy ők mondják, gondoltam a gyereknapot idén ezzel ünnepeljük.










És lobognak a kész pontyok, játszik velük a májusi szél.



2012. május 23., szerda

E.B.A. Convention 2012. Ljubljana - Faces and details


Utolsó zönge az E.B.A. ljubljanai kiállításáról. Összefoglaló, sajátos facebook, arcok a tömegből, részletek. Mivel az ördög a részletekben rejlik, illetve rész-egész.


Walter Pall, a New Talent Contestet figyeli érdeklődéssel


Szimon Csaba és jómagam


Marija Hajdic, Dalmáciából


Vacláv Novák, az E.B.A. alelnöke.


Marc Noelanders, az E.B.A. másik alelnöke, a New Talent Contest-et szemléli


Viet Luan Tran, a német versenyző, a New Talent Contest-en. Inspiratív time lapse videoit sokan szeretik. Link


Papp Sándor a demót figyelte érdeklődve


Marczika András és Vacláv Novák


Tirpák Bálint és Németh Norbert. Norbitól van az a boróka, amiről pár bejegyzéssel korábban szóltam.


Salvatore Liporace és Marc Noelanders figyelik Kevin Willson-t demo közben


Hangya


Még két hangya


Egy sziklára ültetés részlete


Daiza részlet



Jinek és koboldok


Koós András itoigawájának részlete


Kiegészítő

Az alábbi két képen a New Talent Contest nyertes fája. Drótozás. No comment ...



2012. május 19., szombat

E.B.A. Convention 2012. Ljubljana - Gálavacsora


A gálavacsora nem azért jó, mert jól lakik az ember. Nem ez az elsődleges célja. Ez egy nagyszerű alkalom a díjak átadására, az ismerkedésre, a közösségi életre. Úgy ülhetsz le beszélgetni az eddig messziről csodált mogulokkal, hogy eltűnik minden vélt, vagy valós távolság. Kiderül, hogy midenki közvetlen, segítőkész, nem néznek, csak mert két hete foglalkozol bonsaial, de ha már a második konkáv ollódat koptatod, akkor nagyon komoly szakmai vitákba lehet keveredni a fenyők rügymetszéséről. (Ez persze csak egy légből kapott példa, a lényeg, hogy bátran lehet beszélgetni bárkivel és tényleg bárkivel)


A magyar asztal. A svédasztalnál ültek a szőkék. A bal alsó saroktól óramutató járása szerint: Varga Sándor, Tóth-Szabó Balázs, Tirpák Bálint Gábor, Papp Sándor, Antli István, Marczika András, akinek csak a keze látszik Czégel Richárd és Nagy Árpád, kockás ingben Bacsó András.


Bálint kattogtat, Sanyi éhes, István érdeklődve figyeli, hogy ...


... mit mesél Vacláv Novak, akit vendégül láttunk egy rövid időre astalunknál.



Valami nagyon fontos dolgot kellett megnézni.


A mikrofonnal Tomas Kovsca, a Szlovén Bonsai Szövetségtől, a szervezők nevében beszélt. Az előtérben Koós András, szerintem a legkomolyabb magyar gyűjtő, akár bonsairól, akár suisekiről van szó.


Vacláv Novák és Reg Bolton, az E.B.A. elböke.
 

Vacláv Novák ajándékcsomagot adott át a New Talent Contest résztvevőinek, itt épp Bálint kapja. A csomagban kis figyelmesség volt a szervezőktől.


Reg Bolton adta át a New Talent első három helyezettjének a díjat. A harmadik helyezett, Christophe Roggeman, Belgium.


A második helyezett, Elke Wewerka, Ausztria.


És a nyertes: Laurent Darrieux, Monaco.


Marc Noelanders.


Reg Bolton és Gino Costa, a nagydíjas bonsai tulajdonosa.


Vacláv Novák és Igort Bárta, az E.S.A., a European Suiseki Assosiaton elnöke, aki a tavaly elhunyt Willi Benz után vette át az elnökséget. A nagydíjas suiseki tulajdonosát szólítja, aki ...


... Koósné Lelkes Éva! Elmondhatatlan érzés volt és ma is szívesen idézem fel ezt a pillanatot. Innen is gratulálok.



Ez pedig egy szép hagyomány. Tomas Kovsca átadja a "vándor pajzsot". A pajzson az eddigi rendező országok, városok nevei sorakoznak. A rendezvényen megkapja a következő rendező ország és egy évig őrzi. A pajzsot Jean-Marc Pouillon vette át, a Francia Bonsai Szövetség elnöke, a 2013-as E.B.A. kongresszust Franciaország rendezi. Kíváncsian várjuk.