2012. szeptember 9., vasárnap

Tálcsere

Készülünk a szeptember 15, 16-i állatkerti kiállításra. Idén nem szólóban, hanem tettestársaimmal készülünk egy közös egységgel. Ennek kapcsán az ember igyekszik a legjobbat kihozni a lehetőségekből, főleg az idei tél után, ami okozott némi kárt a kiállításra szánt növényeimben. Így kénytelen voltam újra gondolni pár növényt, amit eredetileg nem terveztem bemutatni, de többedmagával azért némi ráncfelvarrás után megállja a helyét.

Egyik ilyen növényem ez a faiskolai anyagból nevelt Cotoneaster



Régi darab, volt ez már félkaszkád, kaszkád, nevelkedett szabad földben is, de onnan ki kellett menteni a damilos fűnyíró elől. Tavaly került tálba, már akkor tudtam, hogy csak nevelő célzattal, de épp akkor nem volt jobb tálam hozzá. De! Belefért a gyökérzet és szépen fejlődött a határozott tápozásnak köszönhetően. Nyáron 3-4 alkalommal is metszeni kellett. Most előtérbe került a fent említett okokból, de gyorsan át kellett tenni egy másik, hozzá jobban illő tálba.

Ezek jöhettek szóba:


De a legjobb rögtön belepróbálni, mert egészen más, sokszor meglepő eredményt mutat a növény a tálban.


A választásban Bálint barátom segített, bízom a véleményében, szívesen dolgozom vele. Ő alapvetően világos tálat javasolt, a kék, zöld színvilág nekem sem tűnt jónak. Én bordóban gondolkodtam, volt egy ilyen próba is, egy egyedi Isabelia tállal.


Végül úgy döntöttem, hogy maradok a világos tálnál (a fenti "táblázatban" a jobb felső). Miért is? Mert bár a bordó tál színe nagyon eltalált volt, nekem kicsit magas volt a törzsvastagsághoz viszonyítva. Egyrészt. Másrészt ez nem egy nagyon jó növény. A bordó tál szerintem túl jó volt hozzá. Talán pár év múlva készülhet hozzá egy egyedi tál.


Ez lett az eredmény, ebben a cipőben megy a kiállításra.

Nagyon érdekelne, hogy más hogyan döntött volna. Akinek lenne véleménye, ne rejtse véka alá! Ki vele!

7 megjegyzés:

  1. Szia Balázs!

    Nagyon jó a tálválasztás. Lehet egy kicsit nagyobban, jobbnak tűnne az összhang. Nagyon a tál szélére esik a nebari, de gondolom ezen ti is próbáltatok korrigálni, gondolom a gyökérzet miatt ez nem megoldható. Nekem kicsit olyan most, mintha ki akarni billenni a tálból jobbra, de mégse. Vagy mittomén.
    Mindenesetre egy kicsit nagyobb tálban egységesebb lenne.

    üdv:
    Bollesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bollesz!

      Élőben jobb, ezt hidd el nekem (vagy majd megnézed a hétvégén). Az hogy a nebari kitölti a tálat szerintem csak jót tesz neki. Abban igazat adok, hogy kicsit borul a fa, ezt én is csak a beültetés után vettem észre, de Bálint sugallatára úgy döntöttem, hogy nem bántom. Annyi történt még vele, amiről sajnos nincs kép, hogy a lefelé csüngő leveleket levagdostam. Ez is határozottan jót tett neki.

      Szélesebb tálba biztos nem tenném, nézd meg Morten Albek hasonló Cotoneaster-ét. Mondjuk annak izmosabb a törzse. Egy mélyebb tál lehet, hogy jobb lenne, de akkor biztos, hogy kisebb kéne. Rövidebb, de mélyebb.

      Nem vagyok 100%-ig elégedett a végeredménnyel, de határozottan jobb lett az összkép.

      Üdv!
      Balázs

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Nem feltétlen tenném nagyobb tálba. A gyökere tényleg nem engedte, hogy Jobb helyre kerüljön a fa. De ez Balázs asztala, majd Ő reflektál erre ;). Nekem rendben van a tálválasztás, bár picit sajnálom, hogy nem bordó, vagy pirosas tálba került. Csak azért, mert mikor virágzik a Madárbirs akkor... szóval nekem nagyon tetszik, mikor a fehér virágok, a zöld levelek és a piros v. bordó tál "eggyütthat". :) Bár azt is meg kell jegyezni, hogy a fehér tál a zöld levelekkel és a piros bogyókkal.... :) Lehet jövőre már így lesz...
    Üdv.: Bálint

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszel Bálint, eredetileg bordó tálat kerestem hozzá! Aztán lett ez. Nem is fehér, nem is bordó. Egy porcelánban gondolkodom esetleg, vagy egy repesztett, fehér mázon, sötétbarna agyagon ...

      Na annyit még, hogy ez a növény most nem átültetve lett, csak átrakva. A gyökerét nem is bántottuk.

      Törlés
  3. OK, srácok :)

    Nem olyan hatalmasabban nagyobb tálra gondoltam, hanem max egy centivel nagyobbra, hogy a nebari, pont 2/3 - 1/3-ba essen.. De amúgy Ti láttatok élőben ti tudjátok, nagy a p@..m képről okoskodni.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem! Teljesen OK, hogy van véleményed. Az az 1 cm lehet, hogy kéne neki. Nem tudom. Ki kéne próbálni. Számomra most bebizonyosodott, hogy csak így lehet tálat választani. Fel kell próbálni nincs mese!
      Balázs

      Törlés