2014. június 12., csütörtök

Wroclaw, EBA, New Talent Contest

Számomra ez volt a legizgalmasabb pontja a 3 napos kiállításnak, érthető okokból, mivel idén nekem jutott a megtiszteltetés és a feladat, hogy képviseljem a magyar bonsaiosokat a New Talent Contest-en. Bár azt állítottam, hogy nem vagyok ideges, nyilván volt bennem drukk. Az egész verseny nagyon jól indult, a szálláson derült ki, hogy egy helyen lakunk Tony Tickle-el és Tom Benda-val, így a reggelinekt már együtt költöttük el. Mikor megtudták, hogy én leszek a magyar versenyző, elkezdődött a viccelődés. Végül olyan támogatást kaptam tőlük, mint egy profi boxoló! Tony vitte a drótkötegeket, Tom a szerszámos ládát, feleségem a fényképezőgépet. Hát ilyen háttérrel már nem hozhattam szégyent senkire!


Ilyen alapanyagokat kaptunk, sorsolás útján. Innentől kezdve volt 4 óránk befejezni. Ez tűnhet akár soknak is, elégnek is, de igazából 4 óra feszített tempó. Ha az összes pici ágat szeretné az ember végig drótozni, akkor a 4 óra épp elég lehet. Vagy nem ...




Vaclav Novak, az EBA alelnöke "szigorúan" felügyelte a versenyt.

Kutyás biztonsági őrzést is kaptunk.

Utolsó simítások, a korona formájának ellenőrzése felülről.

És végül a résztvevők, elől az első három helyezett.
1. TIBERIO GRACCO - Olaszország
2. Francis Roux - Monaco
3. Johann Hödl - Ausztria

Feliers Johan - Belgium
Francois Butin - Franciaország
Henrik Büchner - Dánia
Rene Kloß - Németország
Oscar Ramos - Hollandia
Hans Seiler - Svájc
Tóth-Szabó
Balázs - Magyarország
Nuno Miguel da Silva - Portugália
Mark Kennerley - Anglia
Miroslav Halatin - Csehország
Rafał Wodzicki - Lengyelország
Milan Kuvik - Szlovákia

És a végeredmények. Sajnos nem emlékszem mindig, hogy melyik fa kihez tartozik, de amit tudtam megneveztem. 

Tóth-Szabó Balázs - Magyarország

Henrik Büchner - Dánia

Rafał Wodzicki - Lengyelország, az egyik kedvencem



Hans Seiler - Svájc


A nyertes alakítás, Tiberio Gracco - Olaszország



A harmadik helyezett, Johann Hödl - Ausztria

Mirek Halatin - Csehország

Milan Kuvik - Szlovákia

A másik kedvencem, ami nekem jobban tetszik, mint az első díjas alakítás, sajnos nem emlékszem ki alakította. Szép arányos a fa magassága a törzs vastagságához.

Sajnos itt sem emlékszem az alkotóra, pedig megérdemelné.

Rezümé:
Úgy indultam neki a versenynek, hogy úgy álljak fel az asztaltól 4 óra után, hogy elégedett legyek a munkámmal. Úgy gondolom ezt sikerült megvalósítani. Az oklevél tanúsága szerint finalista voltam, Tony Tickle-el beszélgetve ez az első 5 helyet jelenti. A saját helyezésemmel egyet értek, mert volt olyan alakítás, ami szerintem jobban sikerült. Megmondom őszintén, nekem nem a nyertes alakítás tetszett a legjobban, bár nagyon szép alakítás az is, technikailag is nagyon szép munka, de valahogy nem "borókás". Nekem kicsit merev, a mozgalmas törzshöz viszonyítva. De így utólag is gratulálok Tiberio Gracconak, mert nagyon szépen munkát végzett!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése