2011. március 6., vasárnap

Tálban


Bár az időjárás még nem az igazi, pedig állítólag tavasz van, azért beültettem a Gyertyánt, így végre pont került két mondat végére is. Egyrészt az ágrendszer állása, alsó ágak, másrészt az egy lábra, két lábra ültetés is megoldódott.

A tálban frissen beültetve, még drótozás nélkül. Ültetőközeg akadama, tőzeg keveréke, 2:1 arányban, nagyjából. Nem mertem tiszta akadamába ültetni, mert nyáron vagy, hogy nem én locsolom a növényeket és, ha még naponta is locsolná más, lehet, hogy nem bírná tiszta akadamában. A tőzegtől azt remélem, hogy jobban tárolja így a közeg a vizet és kicsit savanyítja is, illetve kompenzálja a csapvizet. A képen is látszik, hogy végül a tálban úgy lett elhelyezve a fa, hogy a tálnak egy lába néz pont szembe a nézővel.

És néhány órával később. Elölnézet. Az előre néző ágakat jobban lefelé irányítottam, hogy a nézőnek rálátása legyen.

Oldalnézet. A kép bal oldala az elölnézeti oldal. Itt jól látszik, hogy a fa csúcsa a néző felé bólint. Köszön a fa a nézőnek.

Ez a hátulsó nézet. Ez sem lenne rossz elölnézetnek, de nem így döntöttem.

10 megjegyzés:

  1. Szép lett, tetszik a tál is, milyen magas a fa?
    üdv
    Attila

    VálaszTörlés
  2. Huh! Nem tudom, nem mértem még meg, de ezek után megteszem. A tál belső átmérője 22 cm, így a fa lehet úgy 55 cm, ha csak a képről veszem az arányokat. De majd megmérem és tudósítok.
    Egyébként érdekes, és érdekelne, hogy más hogy van ezzel, hogy lezárok egy folyamatot. Jó, tudom a bonsai sosincs kész. De mondjuk ez a fa elért egy keresztúthoz, vagy határkőhöz, tálba került, megkapta azt a formát, ágrendszert, amit már "csak" fenntartó metszéssel kell gondozni. Mégis marad bennem egy érzés, hogy esetleg hogyan kellene máshogy alakítani, metszeni, hogy még jobb legyen az összkép. Például amikor ültettem, akkor láttam, vagy akkor szembesültem vele, hogy a gyökérnyaka nem az igazi, kicsit beszűkül. Most jutott eszembe, hogy 3 év alatt milyen szép gyökérnyakat tudnék rá nevelni, egész összefüggő nebarival, ha mondjuk ráoltanák pár gyökeret. De az ágrendszerét nézegetve is arra jutottam, hogy alapvetően volna még rajta nevelni való, komplett ágakat ki lehetne szedni, sőt, akár teljes ágmetszést is lehetne csinálni és újra nevelni az ágrendszerét. De, amikor a kezemben van a tál, akkor már valahogy nem visz rá a lélek, hogy meglépjem ezeket a komolyabb beavatkozásokat és újabb 3-5-10 évre félretegyem annak lehetőségét, hogy legyen egy "kész" növényem. És ami még ebben az egészben érdekes, hogy pár éve ez nem zavart, illetve nem éreztem rá igényt. Elfogadtam, hogy jó ez így, ezekkel a hibákkal. De most egyre inkább a felé húzok, hogy vagy nagyon tökéletesen, vagy sehogy. Ezt egyelőre abban látom biztosítani, hogy yamadorinál nem ások ki mindent, csak, amiben látom a rövidtávú (5 év) lehetőséget.
    Tényleg érdekelne, hogy ti hogy vagytok ezzel.

    VálaszTörlés
  3. Szép lett... fantasztkius a tálban...
    Tudod, hogy én még egy kicsit metszenék rajta. :)
    De neked tetszen az a lényeg...

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Szia
    Én is (már)sokszor észrevettem,hogy ami korábban jónak tűnt,az az idő múlásával és a tapasztalatok gazdagodásával újabb beavatkozásokat igényelne.A yamadorinál én is zedtem mindet amit lehet.De igazat adok abban,hogy ami a közeljövőben szépen kialakítható csak azt kell kiszedni.Egyébként ez a bonsai szép lett.Esztétikus.

    VálaszTörlés
  6. A yamadorizás kapcsán én is eljutottam odáig hogy a szépnek vélt fáknak talán az egytizedét ha kiveszem, míg korábban amennyit csak tudtam és az időm ahogy engette. Most meg vannak olyan fáim is amiket visszahordok egy szebb fa helyére.
    Sztem ne bátsd, ez egy szépen kialakított fa perpillanat, de később még tálat is cserélhetsz vagy akármi, majd eldől idővel!
    Mondjuk csináltam egy átalakított fotót erről a fádról mikor még kérdéses volt csak nem küldtem el. Megnéznéd..,?

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Gábor! A képet küld el, nagyon kíváncsi vagyok rá!
    Nem akarom ezt a fát már nagyon bántani. Csak egy gondolat menet volt. Ez inkább egy tanulási folyamat része, ahogy ti is írtátok. Amit korábban szépnek, jónak gondoltál, azt ma már nem. Sokan vagyunk így ezzel ezek szerint. Örülök, mert ez azt jelenti, hogy pár év múlva olyan nívós kiállításokat fogunk tudni rendezni, mint pl. egy Noelanders Trophy. És akkor már nem csak mi fogunk külföldre utazni, kiállításokat nézni, nevezni növényekkel, hanem nálunk fognak kopogtatni a Walter Pall-ok, Ryan Neil-ek, Marco Invernizzi-k.

    VálaszTörlés
  8. Igen ez igaz.Jó lesz ha a sok szépen fejlödő fáitokból Magyarországon is lesz nemzetközileg is nívós kiállítás.Biztos menni fogok megnézni.

    VálaszTörlés
  9. Na én ezt nem egészen így értettem. Neked nem lesz kedved kiállítani? A "pár év múlva" rólad is szólt.

    VálaszTörlés
  10. Kedves vagy Balázs.De nekem JÓ pár év kell még,hogy egyáltalán egy normális kiállításra eljussak.Nemhogy egy nemzetközileg is elismert kiállításra.

    VálaszTörlés