Két korábbi bejegyzésben már felvetettem ennek a Juharnak a problémáit. Először csak kielemezve, hogy mik a hibái, majd nyáron elkezdtem az átalakítást egy radikális visszametszéssel.
Most tovább gondoltam a kérdéseket, mert nem voltam elégedett a nyári visszametszés utáni eredménnyel. Három hónap alatt szépen megindult, számos új hajtást hozott, ahogy ez várható volt. De most, lombhullás után látható, hogy az eredeti probléma, hogy a törzs felső része a nagy ívek után egyenesen, egyenletesen folytatódik, továbbra is fenn áll. Főleg oldal nézetekből látható jól a hiba.
Várhatóan el lesz az új elölnézet. Sajnos itt nem tudok egy szépen körbejárható növényt alakítani, mert a nagy metszést mindenképp hátra kell csavarni.
Metszés után, drótozás előtt. Kb. további 2-2.5 cm-t rövidült az egyenes szakasz, ami így már jónak tűnik.
Drótozás után, jól látszik a gyökérnyak fölé pozicionált csúcs. Hogy ez így marad-e az még kérdés. Még vár rá egy átültetés, hogy az új pozícióban fejlődjön tovább és a gyökereket is el kell fésülni, illetve rá kell segíteni a nebari fejlődésére, vagy erőteljes növesztéssel, vagy gyökéroltással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése