2012. április 17., kedd

Újabb shohinok


Még több shohin méretű növény. Elsőnek egy Gyertyán, amit 2010. novemberében gyűjtöttem, eredeti képek itt. Eleve lapos gyökérlabdával tudtam gyűjteni és egy évnyi előnevelés után már tálba kerülhetett. Hokidachi, saját anyagából drótozva. Néhány év múlva szép lesz. A belső részeket, ahol sok a halott rész, még ki kell pucolni.




Egy virágos kőris, szintén 2010. novemberéből. Több kőrissel együtt gyűjtöttem, kettő maradt meg, egyet elajándékoztam, de ezt megtartottam. Szintén szép lapos gyökérzete van, de egy kicsivel magasabb tálba került egyelőre, idővel azonban kb fele ilyen lapos tálba szeretném ültetni. Már elkészült a tál, jelenleg Bálint barátomnál pihen, máz égetésre várva, talán pont ezekben a percekben kerül be a sütőbe.



Ez pedig egy tavalyi magvetés. Ezüst Juharok egy tálban számlálatlanul. Majd kap egy kis metszést, de nem szándékozom átültetni. Gyönyörű mohapárnát sikerült ránevelni.



17 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia Balázs!
    Pár hónapja ültettem én is egy kisebb erdőt, most már szépen cseperedik az is :)
    Gyönyörű moha párnát neveltél rá! Hogy sikerült ilyen szépen beborítani?
    Szeretnék tanácsot kérni tőled egy hétvégi frissen hazahozott fával kapcsolatban, ha van időd nézz már rá kérlek! Köszi
    Ezen a linken megnézheted:
    http://kornyezetb.blogspot.com/2012/04/egy-hosszutavu-projekt.html

    VálaszTörlés
  3. Szia Balázs,

    Az első gyertyán yamadorit miért taroltad le ennyire??? Láttam már amikor feltetted frissen kiásva. Nekem úgy tűnt, hogy szinte kész a növény, csak formázni kell, a főágakat rövidíteni és finomítani. Te meg lenyisszantottad az egész koronát és új oldalágakat kezdtél nevelni koronának ezzel elmosódott a törzs vonala. Mi volt ennek az oka?

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    A nagyobbikra gondolsz? Gondolom igen. Nos két okból. Az első, fontosabb oka, hogy a korona mérete nem volt arányban sem a törzs vastagságával, sem a magasságával. A másik oka, hogy kevesebbet párologtasson. Nem szabad teljes ágrendszert rajta hagyni gyűjtés után, mert amikor kiásod, elveszíti a gyökerei nagyon nagy részét. Nem tud tápanyagot felvenni és elhal a növény.

    Egyébként sajnos már nincs meg, az idei tél nagyon nem volt kedvező neki és az amúgy is legyengült növény elfagyott.

    Viszont, amint látod a kisebbik él és virul!

    Üdv!

    Balázs

    VálaszTörlés
  5. Szia,

    Kár érte... Egyébként nem is arra gondoltam, hogy mindent rajtahagyni, csak csapokra visszavágni és sebkezelni. Az új ágakból pedig lehet új koronát finomítani és arányossá tenni.
    Kőrissel én is próbálkozom, szeles domboldalról származik, alapvetően fukinagashi formájú, az idei hajtásokat fogom jövőre drótozni, most örülök, hogy életben maradt...

    Kösz a választ!
    Funi

    VálaszTörlés
  6. Hát nézd, végül is ez történt volna, ha megmarad. Van olyan, nevezzük tradicionális, radikális módszernek, hogy csak a törzs marad meg és az összes ágat tőből kivágják. Ennek is van értelme, mert hibátlan koronát tudsz nevelni és mire kineveled a legnagyobb sebek is eltűnnek. Ennek feltétele, hogy a növényt nagyon jól kell tápozni, nem szabad sajnálni a Nitrogént.

    Kőris jó növény. Igazából lomb nélkül mutat szépen, mert a levele nem ideális, de erőteljesen tud növekedni és nagyon jól gyökeresedik. Szereti a meleget és a relatív sok nedvességet, párát, tápanyag dús tartást. Drótozást nagyon hamar be tudja nőni, folyamatosan figyelni kell!

    Üdv!

    Balázs

    VálaszTörlés
  7. Szia,
    Tudom, hogy nem a legideálisabb bonsai növény, de olyan szépen csipegették a szarvasok kis fának, hogy nem tudtam otthagyni.
    Egyébként kezdenek a levelek kicsit fakulni, az erek mentén maradnak zöldek, szerintem ez vashiány, mint a szőlőnél. Mivel szoktátok az ilyesmit orvosolni?

    Egyébként köszönöm Neked a válaszaidat és a bejegyzéseidet is, mert hasznosak! :)

    Üdv,
    Funi

    VálaszTörlés
  8. Szerintem a Kőris nagyon jó bonsai alapanyag, annak ellenére, hogy a levelei esetleg nem túl ideálisak. A fenti Kőris szintén egy vadlegelőről származik és a levelei kb. a negyedére törpültek. Ha nyírod, így is marad ez az állapot. Azt még nem tudom a levélmetszést hogyan viselik, de kitapasztalom és majd megosztom.

    Amit írsz az valóban lehet vashiány, vagy
    általános tápanyag hiány. Gyors kezelésként szerezz be folyékony tápoldatot, amiben van vas is. Le kell, hogy legyen írva a tápon az összetétele, ha nincs ne vedd meg. A "B" lehetőség a direkt vaskelát, ilyet gazdaboltban, kertészboltban, kertészetekben kapsz. Egy harmadik opció a lassan lebomló táp, ez lehet műtrágya, vagy szerves is. Szerves trágyából legjobb a Biogold, ez japán és nem olcsó, de nagyon jó. Szóba jöhet még a Siforga és az Orgevit. Keress rá neten. Műtrágyából az Osmocote egy lassan lebomló táp, illetve a Scotts-nak vannak még ilyen termékei. Ezeket onnan ismered meg, hogy kis műanyag golyóra emlékeztető drazsé alakú. A burok egy membrán, ami fellazul a víz és a meleg hatására és átengedi a belsejében lévő tápot, így lassan adagolódik a növénynek. Létezik 3, 6 és 9 hónapos kioldódású. Szintén gazdaboltban érdemes venni, mert ott értenek hozzá. Ha jól tudom a rózsa tápok relatív sok vasat tartalmaznak például.

    Én a helyedben most egy folyékony tápoldatot szereznék be és ezt kezdeném el használni. Én úgy tápozok ezekkel a levekkel, hogy hígabb tápot keverek be, de gyakrabban használom. És levéltrágyaként is, permetezéssel.

    Remélem javul majd a helyzet, azonnali eredményt ne várj.

    A tápozásnak kezdj el utána olvasni közben, hogy jövőre már felkészülten menj neki az évnek. A tápozás igazából nem az adott évben gyümölcsözik, hanem a következő évben, mikor sokkal több, erősebb rügyet hoz a növény.

    Na még egy okosság! Augusztusban kezdhetsz tápozni Kálium trágyával, ez segít felkészülni a télre.

    VálaszTörlés
  9. Szia,

    Komposztáltam lótrágyát levél és fűtrágyával, azt használom szervesnek, meg kétnaponta kapnak kevés folyékonytrágyát a vízzel. Szóval azért gondolom, hogy nem a táphiány az oka - inkább a többlet max. A fraxinusnál és a törpeorgonánál vettem észre. A többi növényemnek semmi baja.
    Megnézem majd este van-e vas a folyékonyban, de a rózsatáp jó ötletnek tűnik, utána nézek annak is. Köszi!

    VálaszTörlés
  10. Akkor lehet, hogy tényleg "csak" vashiány. Még egy lehetőség a klorózis, ami szintén vashiány végül is, de azért jön elő, mert a csapvíz magas klórtartalma miatt, nem tudja felvenni a vasat a növény. Ezt többlet vassal lehet pótolni. Ha amúgy rendesen trágyázod a növényt, akkor szerintem maradj a vaspótlásnál. Esetleg ezzel: http://www.gazdabolt.hu/shop/mutragya/T00564-damisol-vas-1l
    , vagy ezzel: http://www.gazdabolt.hu/shop/mutragya/T06294-fitohorm-55-vas-1-l
    , vagy ezzel: http://www.gazdabolt.hu/shop/mutragya/T03140-substral-vaspotlo-novenytap-250-ml
    Én nem használtam még egyiket sem, nincs tapasztalatom.

    VálaszTörlés
  11. Kútvizet használok, esővizet pedig az azaleákhoz. Nem tudom mennyire kemény a víz, gondoltam már vízlágyítóra. Viszont most néztem a folyékony tápot és NPK 357, szóval őszre jó lesz de most áttérek magasabb nitrogénarányúra.
    Egyébként van benne vas és magnézium is ami ugye ahhoz kell a növénynek, hogy fel is tudja venni a vasat. Egyenlőre használok magasabb nitrogénes tápot aztán meglátom mi lesz. Nem akarok mindent egyszerre bevetni, akkor nem jövök rá a megoldásra. De nagyon szépen köszönöm a válaszaidat!

    VálaszTörlés
  12. Na akkor én most nem okoskodok többet. Passzolok. Merre laksz? Ha van a közeledben gazdabolt, vagy kertészet, ott jó eséllyel tudnak segíteni. Az egy nagyon jó gondolat, hogy egyszerre csak egy dolgon változtatsz. Így lehet csak kiküszöbölni a hibás részt.

    VálaszTörlés
  13. Nem volt okoskodás, segítettél eligazodni! :)
    Veszprémi vagyok különben.

    VálaszTörlés
  14. Veszprémben biztos tudsz ilyen boltot. Nem tudom a Hermésznek van-e ott boltja, de ott mindig van növényvédelmi tanácsadás.
    Esetleg itt is segítenek online:
    http://www.gazdabolt.hu/szaktanacs
    Fényképezd le a levelet és küld el nekik, mond el a körülményeket. Ők szakemberek, biztos jobban értenek hozzá, mint én.
    Majd számolj be, ha van eredmény. Kíváncsi vagyok!
    Balázs

    VálaszTörlés
  15. Ok, megkérdezem őket, majd írok, hogy mit mondtak!

    VálaszTörlés
  16. Szia,
    A legvalószínűbbnek a tápoldat túladagolást mondtak! Felborult az egyensúlya az ásványi sóknak és tulajdonképpen ionzavar lépett fel az ozmózisban. Most csak két hetente kap tápos vizet, meglátjuk!

    VálaszTörlés
  17. Ozmózis, meg ionok ...
    Valami rémlik a gimnáziumi biológiából, de ez nekem már magas. És akkor ezek szerint most diétáznak a növények. Mondjuk ebbe nem fognak bele halni, az biztos.

    VálaszTörlés