2013. május 20., hétfő

Shohin Juharok levélmetszése

Aktuális tennivaló a lombhullató növények levélmetszése. Kicsit későn jött tavasz után azért rendesen belombosodtak a növények, fény már nem jut el a belsőbb részekhez, az ott alvó rügyek így nem fognak kipattanni, hanem idővel elhalnak. Ezért is fontos a levélmetszés, másrészt meg azért is, mert a második kihajtás már apróbb leveleket és rövidebb ízközöket eredményez.

Ez a Mezei juhar egy éve került tálba és szépen halad a maga útján. Erőteljesen hajtott ki, mostanra 4-5 levélpáros hajtásokat hozott, hosszú ízközökkel és jókora levelekkel.











Itt már újra drótozás után. Szépen kezd sűrűsödni az ágrendszer. Érdemes vetni egy pillantást a tavaly márciusi állapotára. Egy év alatt rengeteget fejlődött ez a növény, szerintem a levélmetszés következtében a kétszeri kihajtásnak és a tisztességes tápozásnak köszönhetően.

A második Juhar, szintén Mezei (ebben erős vagyok, egyik kedvenc fajtám, nagyon jól lehet vele dolgozni, erősen fejlődik, ha jól tartjuk, jól tűri a gyökérmetszést, levélmetszést).





Levél metszés után elég kusza az összkép, de sok új hajtás jelent meg a törzsön, amivel érdemes foglalkozni.



Drótozás után. Így nézegetve felmerül a kérdés, hogy jó ez így? A lomb jótékony hatása, hogy eltakarja a hibákat. Hát ezen még töröm a fejem.

8 megjegyzés:

  1. Jók lesznek, főleg a második, bár a felső ág jobbra majd balra kanyarodása nekem sok, én ott levágnám, de nem tőből, és szerintem kihajtana az ág hónaljából új rügy, és abból építeném fel az ágat, mert ez már túl hosszú (a fényképen legalább is számomra)

    üdv
    Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van azzal az ággal, bár nekem ennél komolyabb problémáim vannak. Ha újragondolom, akkor a mostani korona rész úgy, ahogy van megy a levesbe. De ezt az évet még megvárom, majd ősszel eldöntöm, hogyan tovább. Nehéz így szóban, képben elmagyarázni, hogy mi a gondom, egyszer gyere ki, szívesen látlak.
      Balázs

      Törlés
  2. Én mindig félek ,SŐT félek ,mert sosem csináltam még iylen teljes levélmetszést. Az van bennem ,mivan ha nem hajt ki ??? Főleg a mezei juhar esetében .Nekem is van kettő .Elég vastag törszűek ,a fene megenne ha ez miatt veszteném el őket . Meg ott van nekem sok buergerianum is .Tuti nekik is jó lenne . De ez a félsz bennem van

    Üdv Isti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem mered, szólj és én megcsinálom! :-)
      Próbáld ki egy számodra kevésbé értékes növényen, hogy saját magad tapasztald ki. Ne hidd el nekem, hogy működik (pedig igen), próbáld ki. De ha nem kockáztatsz (a magad szempontjából), akkor nem lesz fejlődés sem.
      Ez pont olyan, hogy ha nem törsz el hajlítás közben egy ágat sem, akkor nem ismered meg a határokat.
      Balázs

      Törlés
  3. Csatlakozom,a juharokon mindíg működik, csak egy fontos dolgot kell figyelembe venni, a növény egészséges legyen, amit nyersz: egy évben 2 évnyi fejlődés, és ez nem lebecsülendő ...
    Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van! Ahogy én is többször felhívtam a figyelmet rá, hogy tisztességes tápozás mellett alkalmazom a módszert, hogy folyamatosan jól legyen tartva a növény. A gazdag és rendszeres tápanyag ellátás tapasztalatom szerint leginkább a következő évben hozza meg az eredményét. Több rügy jelenik meg, ami jó eséllyel mind ki is hajt tavasszal. Sok hajtással erőteljes növekedés érhető el. És erre rásegít a levélmetszés, mert amikor csupasz a korona, a törzs belsejében is megindulnak a rügyek, így ott is hajtásnövekedés érhető el.

      Törlés
  4. Mivel tápozol Balázs és milyen sűrűn ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tálban lévő növényeket többnyire Biogold-al, kihajtás után 1 db/5*5 cm és 1,5-2 havonta, tehát durván május elejétől összesen 2-3 alkalommal rakok ki tápot. A nagyobb növényeket Siforga-val, ez granulált csirke trágya, kb. 1-2 marék mérettől függően, szintén május elejétől, ezt évente 2*. Ezen felül augusztus végétől hetente tiszta kálium műtrágyával (Multi-K) egészen szeptember végéig. Havonta vas levéltrágya és havonta folyékony műtrágya, augusztus közepéig.
      Ez persze változhat, de ez az alapelv. Sok locsolás mellett hamarabb lebomlanak a szerves trágyák és a lassú lebomlású granulátumok (Osmocote) is. Ami 3, vagy 6 hónapos, az akár fele idő alatt is kimerül.

      DE MINDEZ CSAK MODERN TERMESZTŐ KÖZEG MELLETT IGAZ !!! CSAK, HA NAPI SZINTEN SOK VÍZZEL LOCSOLSZ !!!

      Törlés