2012. október 6., szombat

Októberi klubnap az Egyetemi Bonsai Club-ban

Hétfőn tartotta októberi klubnapját az Egyetemi Bonsai Club, ami azért volt rendhagyó, mert nem előadást láthattunk, hanem alakítási bemutatót, ráadásul szimultán! Egyszerre alakított Rácz György és Papp Sándor. Gyuri a tőle megszokott méretű yamadorival, egy Quercus pubescens-el érkezett, Sándor egy kicsit kisebb Pinus parviflora-val.


Alakítás előtt Nagy Árpád tanulmányozza a fát.


A tavalyi alakítás eredménye, egy Boróka.


Alakítás előtti megbeszélés.


Katona Ervin az Egyetemi Bonsai Club elnöke, azzal a Borókával, amit én alakítottam a New Talent Contest-en.




Ki mondta, hogy az alakítás könnyű? Két ember és ekkora szerszámok kellenek hozzá.


Feszült figyelem.


Sándor egy jóval kisebb fenyővel érkezett. Egy előnevelt Pinus parviflora, aminek érdekes az alsó harmada, de relatív egyhangú a teteje. Alapvetően jó alapanyag az első pillantásra, de meg kell vele küzdeni, hogy egy igazán érdekes bonsai lehessen belőle. Nem annyira az eszközök kellenek ide, hanem egy jó gondolat.


Bálint közelről tanulmányoz. A klubnap elég nyitottan zajlik, nyugodtan fel lehet pattanni és közelről megnézni akár az alakítást, akár a növényeket.


Egy érdekes részlet. Az ágak erősebb hajlításkor sérülhetnek. Sokféle megoldás létezik, valaki raffiát használ, valaki bicikli belsőt, Rácz György a fekete szigetelő szalagra esküszik. Végül is szinte mindegy, a lényeg, hogy kellő védelmet nyújtson a rostok szétnyílása ellen.


Sanyi fiatal segítséget is igénybe vett. Szerencsére van utánpótlás.




Szimultán munka.



Néha kell némi magyarázat.




Utolsó simítások.


A végeredmény. A viszonylag egyhangú alapanyagból egy érdekes első alakítás lett.


Többeknek tetszett.


Gyuri fája is elkészült. Egy ilyen alapanyagnak szerintem mindenki örülne. Tölgyet nehéz gyűjteni, ilyet meg nagyon nehéz találni. Gyuri ma Magyarországon a legkomolyabb yamadori gyűjtő, gyönyörű alapanyagokat szed ki. Ennek a fának kell még pár év, mire kiállításra kerülhet. Az alapmetszést most megkapta, további finomítás következik jó pár éven keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése